A Cry Free-nek és az Amberjack-nek két közös pontja lesz pénteken: egy Hammond és az Analog Music Hall nagyszínpada

2018/09/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Pénteken a Cry Free Budapest legifjabb klubjában, az Analog Music Hall-ban lép fel. Az előzenekar a stílusban hasonló, de saját dalokat játszó Amberjack lesz.

Fotó: Farkas Attila

A szeptember 7-i koncert valódi szezonnyitó lesz a zenekar számára, hiszen a hosszú nyári szünet után itt hallhatják újra a rajongók a csapatot, ráadásul egy olyan helyszínen, ahol ők is először lépnek fel. A nagy színpad és a profi körülmények mindenesetre méltóak lesznek az ősz nyitóbulijához, ahol Atkáék rendhagyó műsorral, ritkaságokkal nyűgözik majd le a közönséget.

Aki ismeri őket, tudja, hogy mennyire hitelesen adják vissza a Deep Purple hangzását. Nem véletlen, hogy több évvel ezelőtt Jon Lord, a Deep Purple azóta már sajnos elhunyt billentyűse is őket választotta turnéjának alapzenekaraként. A csapat azóta is a külföldi mezőny élén jár, hiszen 13 éves nemzetközi karrierjük során Európa 8 országába, sőt még az ázsiai kontinensre is eljuttatták a világ egyik legautentikusabb Deep Purple emlékműsorát, amely eredeti felállásban, eredeti hangszerekkel, illetve az eredetiekhez megszólalásig hasonlító énekhangokon csendül fel.

A zenekar vendége a fiatal, energikus és egyre ismertebb Amberjack lesz. Billentyűsük, Budai Benjamin régi álma teljesül ezen a koncerten, hiszen a Cry Free billentyűse, Soós Norbi legendás, védjegynek számító 50 éves és 200 kilós Hammond orgonáján játszhat. A csapat első allbuma tavaly tavasszal jelent meg Storm címmel. Azóta sok fesztiválon léptek fel, valamint olyan külföldi és magyar előadók vendégei voltak, mint Dan Patlansky, az olasz LaceBlack, valamint a Whitesnake és a Blue Murder basszusgitárosa, Marco Mendoza. A srácok a Supernem-mel is járták az országot, Ganxsta Zolee-ék előtt is bemutatkoztak, sőt a Mobilmánia előtt a Barba Negra Trackben is felléptek.

 

Cry Free. Amberjack, Analog Music Hall

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek