A FreeSZFE hallgatói bemutatják: Patti Smith Nap – 2022. október 1.

2022/08/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A világ számos nagyvárosában megrendezik  az egész napos Patti Smith Poetry Day-t, mely Budapesten október 1-jén zajlik hét helyszínen, délelőtt 10.00-től késő estig. Zenehallgató kapszulák, interaktív színház, akadálypálya-építés, improvizáció, performansz, szabad asszociációs séta, kiállítás, tánc, kerekasztal-beszélgetés, koncert, mindez a FreeSZFE hallgatói rendezésében.

A FreeSZFE hallgatói bemutatják: Patti Smith Nap – 2022. október 1.

A punk keresztanyja 24 évvel ezelőtti fellépése a Szigeten azzal zárult, hogy a hölgy puszta kézzel letépte a húrokat a gitárjáról, majd egy elegánsan hanyag mozdulattal a színpadon lévő egyik erősítőbe vágta. 2021 őszén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott felejthetetlen koncertet – ezúttal gitártépés nélkül.

Most úgy került a reflektorfénybe, hogy a párizsi Pompidou Központ minden évben egy-egy emblematikus figura köré szervezi költészeti napját. 2020-ban John Giorno, 2021-ben Charles Baudelaire munkássága és öröksége állt a középpontban, idén ősszel pedig egy élő legenda, Patti Smith kerül a fókuszba.

Első olvasásra talán nem szokványos, hogy a Pompidou Központ egy élő művész munkásságát kezeli inspirációs forrásként. A Magyarországon leginkább énekesnőként ismert idén 76 esztendős Patti Smith művészete azonban nem ismer határokat: költő, képzőművész, fotóművész, performer, színész, dalszerző, énekesnő, nagybetűs Nő, bármi: amit alkot-mond-énekel, a velünk élő, alkotó, gondolkodó kortárs világot próbálja megmozgatni, cselekvésre késztetni. Egy olyan női ikon, aki megtestesíti a szabad alkotás örömét, aki a művészet és a szabadság viszonyrendszerét folyamatosan felülvizsgálja, miközben képes kiugrasztani a bennünk megbúvó reneszánsz embert.

A Pompidou Központ kezdeményezésére a világ számos nagyvárosában megrendezik  az egész napos rendezvénysorozatot, melynek itthon  Karnics Alina művészeti menedzser, Jónás Vera énekes-dalszerző és Porogi Dorka rendező lett a szervezője.

"A tavalyi budapesti Patti-koncert elég nagy hatást tett ránk, és amikor láttuk a Pompidou felhívását, hogy keresnek partnert, azonnal ráugrottunk. Számunkra ez egy kreatív misszió. Szeretnénk inspirálni, hatni és a hazai alternatív szcéna szereplőit kollaborációra és együtt gondolkodásra buzdítani Patti Smith pályája és alkotásai kapcsán. Célunk, hogy több generáció találkozzon különböző formákban. Büszkék vagyunk rá, hogy a nap rendezői fiatal FreeSZFE-hallgatók, akik kreativitásukkal és bátorságukkal megidéznek egy kort, amire nagy szüksége lenne a hazai művész közösségnek” – mesélik a szervezők.

A délelőtt 10.00-től induló programok hét helyszínen zajlanak és minden korosztályt megszólítanak:

a terézvárosi Eötvös 10-ben (VI. Eötvös u. 10.) hat-nyolc éves gyerekeket várnak egy akadálypálya megépítéséhez, ahol mindenki részese lehet a szabályok megállapításának. (10.00-12.00)

A rákospalotai Csokonai Művelődési Házban (XV. Eötvös u. 64-66.) Kapszulák címmel Patti Smith kevésbé ismert zenei anyagaira szeretné fordítani a figyelmet Csehi Rebeka rendező különböző „zenehallgató kapszulák” segítségével, melyek megtervezésére fiatal, néhány éve diplomázott és MA diploma előtt álló alkotókat kért fel, akik között megtalálható díszlettervező, médiaművész, grafikus, texiltervező és filmrendező. (10.00-16.00)

Az első kerületi MáraiKultban (Krisztina tér 1.) négy különböző műfajból érkező zenész - Wunderlich József (ének), Benkő Dávid (billentyű), Kollmann Gábor (szaxofon), Szendőfi Péter (dob) - zenei improvizációja hallható szövegekkel egy órában. (14.30-15.30) Rendező: Birtalan Márton.

Interaktív sétaszínház és performansz indul a Marczibányi téri Művelődési Központnál (II. Marczibányi tér 5/A).  A regisztrációhoz kötött program elsősorban a színjátszáshoz kedvet érző, önismereti játékra fogékonyaknak ajánlott. A harminc perces interaktív séta során a nézők színházi helyzeteken keresztül, sok improvizációval szembesülnek azzal, hogy mit takar a sztárság, kiből lesz sztár, szabadság-e a sztárság vagy rabság. A csoportot fiatal, tapasztalt színészek vezetik. (Kezdési időpontok az öt turnusra: 15.05, 15.45, 16.25, 17.05, 17.45. Egy turnus létszáma: 10-12 fő.) Rendező: Gálhidy Sára.

Szabad asszociációs séta indul Újbudán, ahol három csomópontot (1. kezdő, 2. útfelező, 3. találkozó) érintve szabadon választhatunk útvonalakat. A  résztvevők a negyvenöt perces séta közben egy külön erre a célra készített hanganyag segítségével a saját és a kollektív szabadság problematikájához kapnak gondolati asszociációkat. Az inspirációs hanganyagot a meghatározott három dramaturgiai ponton magyar nyelvű, közvetlenül a hallgatóhoz címzett kérdések és feladatok szakítják meg. A séta végén egy közös zenés performansz során a résztvevők megalkothatják saját szabadság-leltárukat.Rendező: Al-Farman Petra.

Inspirációs forrássá válik a Francia Intézet (I. Fő u. 17.) tere is, mely a Patti Smith és Robert Mapplethorpe által inspirált kiállítótérből táncperformansz helyszínévé alakul át, ahol Juhász Maja és Farkas Dorka rendezésében - a táncosok segítségével megmozdulnak a képek. (16.30)

A Patti Smith Nap a Trafóban (IX. Liliom u. 41.) zárul egy kerekasztal-beszélgetéssel - Oltai Kata, Bagossy Júlia, Bihari Balázs és Zsigó Anna. Patti Smith mellett a hazai alternatív művész szcéna múltjáról és jelenéről, szabadság(harc)ról és ellenkultúráról beszélgetnek. (19.00)

Az esemény egy performansz-koncerttel zárul, ami olyan, mint Patti Smith: kicsit zene, kicsit poétika, kicsit társadalomtudomány, kicsit filozófia, kicsit színház, kicsit képzőművészet. Dramaturgiája a fellépők személyes történetei, szövegei alapján állnak össze, míg maguk az előadók is alkotássá fognak válni fények és vetítés segítségével.

A fellépők: Barkóczi Noémi, Czitrom Ádám, Darvas Kristóf, Fekete Ádám, Hajdu Szabolcs, Horváth Benji, Jónás Vera, Lestyán Attila, Németh Juci, Sallai Laci, Szabó T. Anna, Szabó Veronika, Ujj Zsuzsi, Víg Mihály és a Soharóza kórus tagjai (20.30)

A programok szinte mind ingyenesek, némelyik regisztrációhoz kötött, jegyet csak az esti performansz-koncertre, a Trafó Nagytermébe kell váltani.

 

 

FreeSZFE, Patti Smith

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek