A legtöbb országban fellépő zenész egy naptári évben – Steve Aoki a Parkban

2025/04/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Steve Aoki kétségkívül az elektronikus zenei színtér egyik legjelentősebb pionírja. Egy igazi jelenség, aki nem csak a tortadobálással hívta fel magára a figyelmet. Egy különc, aki nem csak zenéivel, élő performanszaival lóg ki a sorból, hanem például a „Legtöbb országban fellépő zenész egy naptári évben” Guinness Világrekord birtokosa is.

Legtöbb országban fellépő zenész egy naptári évben – Steve Aoki a Parkban

Steve Aoki a világ egyik leghíresebb DJ-producere, akinek több mint hárommilliárd alkalommal pörgették a dalait a különböző streaming platformokon.

A Billboard úgy fogalmazott, hogy Aoki a „a világ egyik legkeresettebb szórakoztatóipari személyisége”, és ezzel nehéz lenne vitatkozni. A kétszeres Grammy-jelölt előadó ugyanis a szórakoztatóipar számos területén megvetette a lábát, zenei karrierje mellett divattervező, vállalkozó, NFT futurista és a Dim Mak Records alapítója, ami a zenei szcéna egyik legnagyobb befolyású lemezkiadója. Többek között olyan előadók karrierjét indította el, mint a Bloc Party, The Chainsmokers, The Bloody Beetroots, The Kills, Zedd és Diplo. Ha mindez nem lenne elég, 2016-ban a Netflixen bemutatott I’ll Sleep When I’m Dead című dokumentumfilmje szintén GRAMMY-jelölést kapott, 2019-ben pedig saját életrajzi könyvét, a BLUE: The Color of Noise-t adta ki. Ezen van egy alapítványa is, a The Aoki Foundation, amely neurológiai kutatásokat támogat.

Aoki szinte minden nagy fesztiválon fellépett világszerte, beleértve a Coachellát, az Ultra Music Festivalt, a Lollapaloozát, a Fuji Rock Festivalt, a Tomorrowlandet és az Electric Daisy Carnivalt – többször járt már hazánkban is. Hírből sem ismeri a műfaji korlátokat, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a BTS, Maluma, Snoop Dogg, a Linkin Park, a blink-182, a One Direction tagja, Louis Tomlinson, Machine Gun Kelly, Lil Uzi Vert, 2 Chainz és Daddy Yankee. Nevéhez három platina- és hat arany kislemez, valamint több mint tíz top 10-es rádiós sláger fűződik. Legfrissebb videóje ez:

A világ egyik legsikeresebb elektronikus zenei előadója augusztus 2-án érkezik a Park színpadára – és még a desszertről is gondoskodik!

A jegyértékesítés elindult.

Steve Aoki, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek