A Muriel 10. nem egy nosztalgia buli

2023/08/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2020-ban a Muriel hosszabb csend után bejelentette feloszlását – ekkoriban még úgy tűnt, hogy a rajongók legnagyobb bánatára a srácok ebben a formában befejezték a közös zenélést... Augusztus 31-én különleges műsorral készülnek a kertemben.

Fotó: Muriel

A Muriel 2022-es visszatérése után új lendülettel vágott neki a zenekarozásnak. Az évforduló kapcsán összeszedtük tíz év legemlékezetesebb pillanatai mellett azt is, hogy mire számíthatunk a srácoktól a közeljövőben.

A magát „roots-pop-rock” bandaként definiáló Muriel 2013-ban alakult. A srácok hamar ráéreztek a tökéletes receptre – mintha patikamérlegen mérték volna ki a hangszerek virtuóz összjátékának és a dallamtapadásra erősen alkalmas pop behatásoknak a kombinációját. Ennek köszönhetően 2014-ben első nagylemezükről több dal is rotációba került a Petőfi Rádióban, például a She’s Insaint, a Low vagy a 11 Million Miles.

A Murielt nemcsak a rádiók fogadták tárt karokkal szinte azonnal. Ugyanúgy taroltak a hazai klubéletben is, amikor a debütáló korong után a Kiscsillag és a The Carbonfools előzenekaraként turnézták végig az országot. Rendszeres fellépőivé váltak az olyan nívós hazai helyszíneknek és fesztiváloknak, mint az Akvárium Klub, az A38 Hajó, a Barba Negra, a VOLT, a Művészetek Völgye és az EFOTT.

Rátermettségüket képesek voltak a legkülönbözőbb zenei környezetekben bizonyítani, szerepeltek például a Ganxsta Zolee és a Kartel 20 éves tribute lemezén, játszottak Berlinben a Bukahara vendégeként, az MR2 Akusztikra pedig kimagaslóan színvonalas műsort pakoltak össze. Első magyar szerzeményük, a Kávés 2019-ben jelent meg, amit a rákövetkező évben A Dal című műsor legjobbjai közé is beválogatták.

2020-ban a Muriel hosszabb csend után bejelentette feloszlását – ekkoriban még úgy tűnt, hogy a rajongók legnagyobb bánatára a srácok ebben a formában befejezték a közös zenélést. Szerencsére a döntés nem bizonyult örökérvényűnek, a visszatérést ráadásul óriási érdeklődés övezte: az eredeti felállás teltház előtt zúzott a Metro Club Theatre-ben. Azt, hogy mennyire nem csak egy emlékkoncertről volt szó, mi sem bizonyíthatta volna jobban, mint az év végén kiadott háromszámos magyarnyelvű EP, a Körbeér.

A Muriel lelkesedése azóta töretlen. A formáció az idei évben már aktívan koncertezik és emellett arra is marad energiájuk, hogy méltó módon ünnepeljék a jubileumot. Gőzerővel dolgoznak a teljes egészében magyar nyelvű nagylemezükön és készülnek a tetőpontként elkönyvelhető nyár végi bulira a Kertemben. Fun fact: az esemény napra pontosan akkor lesz, mint a legelső koncertjük – persze 10 év eltéréssel.

Augusztus 31-jére különleges műsorral készülnek, összeválogatták az elmúlt időszak legnépszerűbb dalait és olyan vendégekkel emelik az est fényét, mint Lee Olivér (ék), Csorba Lóci (Lóci Játszik) és Kohánszky Roy (Roy és Ádám, Roy Galeri).

Muriel, Kertem

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek