A Sárkány éve: nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

2023/11/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2024-ben, a kínai holdújév idején a Wu Promotion „The Grand Chinese New Year Concert” márkaprojektje a Kínai Nemzeti Tradicionális Zenekarral közösen visszatér Európa meghatározó koncertpódiumaira, hogy tradicionális kínai zenével köszöntse és ünnepelje a 2024-es Sárkány Évét.

A Sárkány éve: nagy kínai újévi hangverseny a Müpában

A kéthetes európai turné részeként a Müpa színpadán is láthatjuk-hallhatjuk a nagyszabású produkciót, amelynek során lehetőségünk nyílik arra is, hogy Kína legősibb hangszerei, a bianzhong és a bianqing hangját hallhassuk, miközben tanúi lehetünk a hagyományos kínai zene és a nyugati zene innovatív fúziójának is.

A Kínai Nemzeti Tradicionális Zenekar tizenhét napos európai turnéja Budapestet is érinti, az együttes a kínai zene és kultúra népszerűsítése érdekében a legkiemelkedőbb tradicionális és kortárs műveket gyűjti, hangszereli és adja elő.

A 2024-es Sárkány Évét köszöntő koncerten olyan valóban ősi hangszerekkel is megismerkedhetünk, mint a bianzhong, amely egy bronz harangkészletből áll, és alkalmas a dallamjátékra. Ez a több ezer éves instrumentum úgy készül, hogy a harangcsengőket fakeretre akasztják, és fakalapáccsal vagy rúddal különböző hangmagasságokat szólaltatnak meg. A bianqing ehhez hasonlóan szintén ütőhangszer, csak itt a hagyományosabb harangok helyett L alakú, lapos kőharangokból áll a készlet. Mindkét zeneszerszám már az ókorban fontos hangszere volt a kínai rituális és udvari zenének - most sok más mellett ezeket is hallhatjuk a Müpa színpadán

A részletes műsor a csatolt eseménynél, ugyanitt jegyek is vásárolhatók.

***

Az NLC.HU szerint A 2024-es esztendő a Fa Sárkány éve lesz. nem csoda, A  kínai asztrológusok szerint ebben az évben sok újdonságra, pozitív energiákra és meglepő innovációra számíthatunk. 

 

kínai újév, Müpa

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek