A Sivatagi Fiúk visszatérnek Budapestre

2024/03/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Tinariwen 13 év után látogat el ismét Budapestre: az Akvárium Klub NagyHalljában adnak majd koncertet 2024. szeptemberében.

A Sivatagi Fiúk visszatérnek Budapestre

A zenekar több mint 40 éves fennállása alatt több mint 1100 koncertet adott világszerte, és az eddig megjelent kilenc album közül hármat Grammy-díjra is jelöltek. Ebből egy, a Tassili el is nyerte a legjobb világzenei albumnak járó díjat 2012-ben.

A nagyon is mai, de tuareg kultúrájú és önazonosságú zenekar 1979-ben alakult Algériában, ahol kezdetben esküvőkön és nagyobb ünnepségeken játszottak. Nem sokkal később egy, a tuareg ellenállás ellen harcosokat kiképző líbiai menekülttáborba kerültek, ahol több évet töltöttek. Ezért aztán nem meglepő módon a tuareg stílusjegyek és a pszichedelikus gitárzenék ötvözetéből kialakult dallamok dalszövegeiben visszaköszönnek politikai megnyilvánulások, és a felkelés melletti kiállás. (Amikor 1990-ben Maliban és Nigerben is kiújultak a tuaregek vezette felkelések, a zenekar több tagja is aktívan részt vett a harcokban.)

 

A Tinariwen tagsága fennállása során változó volt. Középpontjában azonban a tuareg zenész, Ibrahim Ag Alhabib (sz. 1960 körül, Tessalit közelében, Mali) állt. Ag Alhabib Mali északkeleti részének hegyvidéki régiójában született az ország függetlenné válása idején, és átélte a tuaregek 1962-64-es lázadását a központi kormány ellen. Miután apját kivégezték, mert részt vett a felkelésben, a család Algériában talált menedéket. Ag Alhabib fiatalon gitárokat készített, és az 1970-es évek végén, amikor a dél-algériai Tamanrasset városában lakott, más fiatal tuareg bevándorlókkal, köztük Inteyeden Ag Ablillal és Hassan Ag Touhamival zenélt. Hagyományos akusztikus és elektromos gitárok beszerzésével a formáció olyan hangzást alakított ki, amely a tuareg népi hagyományokban gyökerezik, de hatással voltak rájuk más zenék is: a mali gitáros, Ali Farka Tourétől kezdve az algériai raï előadókon át olyan nyugati rockzenei előadókig, mint Jimi Hendrix és Santana.

Bár a zenekar hangzását általában sivatagi bluesként jellemzik, zenéjüket nehéz beskatulyázni, hiszen olyan világzenét játszanak, amiben fellelhetőek a blues, a rock és a népzene elemei is. Összességében hangzásviláguk rendkívül egyedi, és egészen biztosan teljesen magával ragadja az embert. Színpadi jelenlétük emellett már csak azért is érdekes, mert a hagyományos tuareg ruházatban állnak színpadra, ami nagyrészben elfedi arcukat.

A Tinariwennek tavaly jelent meg a kilencedik stúdióalbuma, az Amatssou. A lemez különleges körülmények között készült, mivel egy mauritaniai táborban vették fel, gyakorlatilag a csillagok alatt: a dél-algériai sivatag egyik oázisában, sziklacsúcsok és égmeredő homokkövek között, sátrakból rögtönzött stúdióban rögzítették az albumot. A lemezen  a bendzsó, a hegedű és a pedal steel gitár zökkenőmentesen keveredik a tuareg zenekar védjegyévé vált kígyózó gitárvonalakkal és hipnotikus groove-okkal.

Az énekesekből, dalszerzőkből és zenészekből álló kollektíva különböző felállásban áll össze, hogy koncerteket adjanak és felvételeket készítsenek. Ennek oka a tuareg nép nomád életmódja, valamint a Szahara térségében a közlekedés és a kommunikáció nehézségei. Az együttes nemzetközi turnéin ritkán vesz részt ugyanabban a felállásban, bár több tagja rendszeresen turnézik.

Aktív turnézó tagok

  • Ibrahim Ag Alhabib – gitár, ének (alapítótag)
  • Alhassane Ag Touhami – gitár, ének (alapítótag)
  • Abdallah Ag Alhousseyni – gitár, ének(alapítótag)
  • Eyadou Ag Leche – basszusgitár, gitár, ütőhangszerek, vokál, háttérvokál
  • Said Ag Ayad – ütőhangszerek, háttérvokál
  • Elaga Ag Hamid – gitár, háttérvokál
Tinariwen, Sivatagi Fiúk, tuareg, sivatagi blues, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a debütáló bolgár fesztivál

The Cure, Gorillaz, Moby??? Nagyot vállalt a...

A bolgár PhillGood nem apró lépésekben akarja felépíteni a nevét: rögtön a kontinens fesztiváltérképére szeretne felkerülni. És ha a line...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kozmikus koncert a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Július 24-én, pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló ősfás parkja ad otthont a nyár egyik legkülönlegesebb zenei és vizuális élményének: a hazai Pink Floyd-örökség legavatottabb tolmácsolója, a Keep Floyding ad exkluzív koncertet, amit egy professzionális, éjszakai távcsöves csillagles követ.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...
Új koncertek