A slide gitár indiai guruja Budapestre jön

2020/02/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Napjaink egyik legnépszerűbb indiai zenésze ad koncertet március 4-én a Müpában, a dobos Hubert Zemler és a bőgős Wojtek Traczyk társaságában.

A slide gitár indiai guruja Budapestre jön, és megmutatja!

Debashish Bhattacharya a maga alkotta slide gitárjával új fejezetet nyitott a klasszikus indiai zene interpretálásában. Ötvenéves pályafutása során több mint háromezer alkalommal lépett fel, és a slide gitár egyedüli gurujaként a világ minden tájáról érkező tanítványok százainak adott útmutatást kalkuttai zeneiskolájában. Legutóbbi lemeze, a JOY!Guru felvételeit egyetlen éjszaka alatt rögzítette a kortárs lengyel jazz bevezetőben is említett két képviselőjével.

Debashish Bhattacharya négyévesen (!!!) debütált a közönség előtt, játékát az indiai rádió is közvetítette. 1978-ban, tizenöt évesen készítette el első indiai klasszikus gitárját: nem egy nyugati gitár módosított változatáról van szó, hanem egy teljesen új hangszerről, amit szó szerint a semmiből alkotott meg, és amivel új színeket csempészett az ősi hindusztáni rágákba. Persze, mint minden úttörő esetében, őt is érték kritikák jószerivel: a legélesebb hangok éppen azt kifogásolták, hogy az „igaz” hindusztáni zenében nincs helye a gitárnak. Szerencsére nem hagyta, hogy bírálói eltérítsék a számára kijelölt úttól. Kalkuttai otthonát hátrahagyva, több mint kétezer kilométert utazott, és tíz évig volt távol a családjától, hogy a gitár indiai úttörőjétől, Brij Bhushan Kabrától tanuljon.

A világzene és a jazz olyan sztárjaival dolgozott együtt, mint John McLaughlin, Jerry Douglas, Ballake Sissoko, Bob Brozman és Ustad Zakir Hussain, tradicionális és fúziós lemezeivel egyaránt rendkívüli sikereket – többek közt kétszeres Grammy-jelölést - ért el.

Debashish Bhattacharya, slide gitár, India, Müpa

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek