A Sziget soha nem ér véget: after Foals módra a Budapest Parkban

2016/08/09  ·   Ajánló   ·  Kovács Máté

Az idei szigetlakóknak nem érdemes annyira elkapkodni a hazaindulást, hiszen a fesztivál nem ér véget a kedd este a Hajógyárin, a buli a Budapest Parkban folytatódik, méghozzá nem is akárhogy. 17-én este három sztárzenekar várja levezetésképpen azon túlélőket, akik komolyan veszik az „éjjel soha nem érhet véget” jelmondatot.

A Sziget soha nem ér véget: after Foals módra a Budapest Parkban

Első alkalommal érkezik Magyarországra a Slaves, akik tavaly a BBC Sound of 2015 listájára is felkerültek és ugyanebben az évben ki is adták nagy sikerű debütáló albumukat Are You Satisfied? címmel. A korong a 8. helyen nyitott a brit lemezeladási listán, így garantálható volt a fesztiválokon és klubkoncerteken való részvétel, és szerencsére hozzánk is beugranak egy jó kis bulira.

Az elektronikus folkban utazó Crystal Fighters nem újonc a hazai közönség számára, többször jártak nálunk fesztiválokon és klubkoncerten is. Két stúdióalbummal, és megannyi neves fesztiválos fellépéssel a hátuk mögött szerdán a Park közönségét is biztosan megtáncoltatják slágereikkel (I LoveLondon, Plage,Love Natural).

Az este talán legjobban várt zenekara, az oxfordi indie-rockot játszó Foals, akik zsinórban harmadik éve térnek vissza kis hazánkba. A csapat tavaly jelentette meg negyedik stúdió albumát What Went Down címmel, ami a kritikusok és az eladási példányszám alapján igazi mestermű lett. Az év koncertzenekarának többször is kikiáltott banda zárja a 2016-os Sziget-idényt afterparty címszó alatt, így azok is részesülhetnek egy picit a „Sziget fílingből”, akiknek nem adatott meg az egy hét együttlét.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek