A telt házas nyitóbuli után tovább robog a FISH!-turné

2016/10/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A telt házas turnéindító győri buli után pedig tovább robog a USEME-vel közös turnébusz: az év elejét mindkét csapat erősen megnyomta: új albumokkal és elsöprő lendületű fesztiválturnéval szántottak végig az országon, az őszi szezonban pedig a klubokba is elviszik az Idő van és a Világvevő című lemezeket.

A telt házas nyitóbuli után tovább robog a FISH!-turné

A popmetál szakértői és a zúzós poprock legfrissebb hazai képviselői egy közös klubturné során mutatják be rajongóiknak idén megjelent lemezeiket. A 100% hardpopot játszó és a Ne is figyelj rám című slágert jegyző FISH! tavasszal megjelent Idő van című korongja feltette a koronát a halak fejére: az USB karórán kiadott stúdióalbum minden példánya elkelt elővételben, a lemezbemutató koncertre az A38-on már bő egy héttel a buli előtt nem lehetett jegyet kapni, eközben pedig szintén a megjelenés előtt megdöntötték a Deezer all-time hazai rekordját, ugyanis a zeneszolgáltató történetében egyetlen magyar lemezt sem hallgattak meg annyian (azóta sem), mint az Idő vant.

 

Az USEME a februárban megjelent debütáló albumukkal, a Világvevővel és rajta a Felhővitorlás című dallal robbantak be a köztudatba a legújabb hazai poprock formációként. Lendületük a fesztiválszezon végével sem hagyott alább, és csatlakoztak a FISH!-hez, hogy a tízállomásos turné keretében vigyék tovább első lemezük hírét az országban.

 

Mindkét zenekar hamarosan új videóval jelentkezik, miközben lázasan készülnek a szezon egyik kiemelt koncertjére, a november 11-i Akvárium NagyHallbéli show-ra. Vendégként a vízalatti koncertteremben a FISH!-dobos Hámori Dávid másik bandája, a Sunset fogja nyitni az estét.

További turnédátumok

október 21. Szeged - JATE Klub

október 28. Debrecen - Roncsbár

október 29. Kecskemét - TEKA

november 11. Budapest - Akvárium Klub

november 19. Sopron - Hangár

december 9. Miskolc - Helynekem

december 27. Pécs - Pécsi Est Café

december 28. Székesfehérvár - Fezen

december 29. Kapuvár - Shop Stop (csak Fish!)

december 30. Tatabánya - Roxxy


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek