A The Prodigy visszatér

2022/07/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Június 30-án volt negyedszázada, hogy megjelent a The Prodigy "The Fat of the Land" című korongja. A 25. évforduló ünneplésének folytatásaként a The Prodigy visszatér a színpadra, és Angliában 10 koncertet is adnak – már mindegyik telt házas.

Fotó: Phil Nichols

A hazai zenei fesztiválok egyik legnépszerűbb, többször visszatérő zenekara, a The Prodigy harmadik stúdióalbuma, a "The Fat of the Land" az albumlisták első helyén debütált világszerte, és több mint 10 millió példányban kelt el. Az anyag első kislemeze, a "Firestarter" azért is különleges, mert Keith Flint (vagy ahogy a zenekar hivatkozik rá, Keef Flint) ezen a felvételen került először a középpontba, illetve a trackhez egy úttörő videóklipet is forgatott Walter Stern a londoni utcák mélyén.

Az évforduló alkalmából az XL Recordings kiadó két ünnepi megjelenést is bejelentett: a lemez limitált kiadású, ezüstszínű, dupla LP-s vinyl kiadását, mely Alex Jenkin újragondolt lemezborítójával érkezik november 4-én, illetve a "Firestarter" című sláger vadonatúj remixét, melyet a drum and bass-legenda, Andy C készített el, és ami a digitális megjelenést követően szintén ősszel lát napvilágot fizikai formátumban.

A Prodigy jubileumi turnéjának további dátumairól egyelőre nincs hír, de reménykedjünk!

 

The Prodigy, The Fat of the Land, Firestarter

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek