A TOTO gigaturnéja Budapestre jön!

2018/10/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A 40 Trips Around The Sun elnevezésű turné már megkezdődött Európában és Észak-Amerikában. Ez a banda leghosszabb koncertkörútja évek óta, amelyet most kiterjesztenek 2019-re – és az egész világra. Az eddig mindenhol taroló, telt házakkal futó koncert 2019. június 27-én a Budapest Arénában is látható lesz!

A TOTO gigaturnéja Budapestre jön!

A könnyűzene történetében csak néhány előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai szólóban több mint 5.000 albumon hallhatók, amelyek összesen közel fél milliárd példányban keltek el, és több mint 200 Grammy-jelölést gyűjtöttek be. A több mint 40 együtt töltött év alatt több ezer dalt alkottak, köztük minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumaira is, amellyel tovább növelték elismertségüket, s közben a TOTO megmaradt az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb koncertzenekarnak.Nem mellesleg egyike azon kevés 70-es évekbeli zenekaroknak, amelyek a változó tendenciákat és stílusokat be tudták építeni a munkásságukba, így élvezhetik a több generációs rajongótábor folyamatos támogatását.

A zenekar vadonatúj válogatás lemeze, a 40 Trips Around The Sun (Sony Music) márciusi megjelenésekor tucatnyi országban debütált a slágerlisták élvonalában.

Az olyan klasszikus TOTO slágerek, mint a Rosanna vagy az Africa Weezer feldolgozása tonnányi médiamegjelenést vontak magukkal, a 20 milliós streaming mellett. Ráadásul az eredeti zeneszámok újjáéledését is előidézték; csak a Spotify-on több mint 422 milliós lejátszásnál tartanak.

Azt az Index vette észre, van az Africa-nak egy másik híres feldolgozása... Ebben a nótát egy gumicsirkén "húzzák el", és több mint kétmillióan voltak rá kíváncsiak :)

A TOTO nemrégiben jelentette be egy különleges gyűjtemény, az All In megjelenését, amely november 30-tól lesz kapható, azonban online előrendelést már most is felvesznek rá.

A budapesti fellépésre jegyek október 15-én 10 órától kaphatók nálunk is!

Toto, 40 Trips Around The Sun

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek