A Vámpírnaplóktól a Dürer Kertig: Michael Malarkey ismét Budapestre jön!

2022/03/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Michael Malarkey már többször bizonyította, hogy nem csak színészként, de énekesként is rendkívül tehetséges. Budapesten legutóbb Graveracer című lemezével járt, most pedig két, mindenki számára megpróbáltatást jelentő év után tér vissza Budapestre pár hete megjelent Strays című EP-jével március 26-án, a Dürer Kertbe.

Enzo, a Vámpírnaplókból a Dürer Kertben

Michael Malarkey gyerekkora óta színésznek készült, miközben útja során a zene is végig fontos szerepet töltött be az életében. Az Ohioban felnőtt színész 2006-ban költözött Londonba, ahol a London Academy of Music and Dramatic Arton színészetet és zenét tanult, de hamar a West Enden találta magát, ahol olyan szerepeket alakíthatott, mint Jay Gatsbyt a Nagy Gatsbyben vagy Elvis Presleyt a Million Dollar Quartetben.

A színházi alakításai után egyre többet láthattuk a képernyőn, legismertebb szerepe a Vámpírnaplók vámpírja, Enzo alakítása, de egy újabb arcát is megismerhettük, mint dalszerző-énekes. Malarkey Mongrels című albuma 2017-ben jelent meg, melyen jól kivehetők a folk és a country hatások, búgó hangja remekül fekszik rá a minimalista, melankolikus dallamokra.

A színész-énekes-dalszerző azonban az utóbbi években filmes karrierje mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyezett zenész pályafutására is, így amikor nem Amerikában vagy Angliában forgat, akkor rendszerint dalokat ír vagy éppen azokkal turnézik. Mély, bársonyos baritonja és akusztikus balladái miatt gyakran hasonlítják Leonard Cohenhez, akire ő maga is idolként tekint.

Lírai zenéjét eddig két nagylemez, a már említett Mongrels és a 2020 elején debütált Graveracer őrzik. Biója március elején a Strays 5 dalával bővült, amely finom, bús dalok gyűjteménye, némelyik még szorosan a Graveracer tematikájához kapcsolódik.

Michael Malarkey régi és új dalait március 26-án hallgathatjuk meg a Dürer Kertben. Előtte Tadhg Daly játszik.

Michael Malarkey, Strays, Dürer Kert

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek