Menopauza

A Wonderful Life – Tom Odell november Budapestre jön

2025/05/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A brit énekes-dalszerző ősszel érkező A Wonderful Life című új albumával egy még őszintébb, sebezhetőbb oldalát mutatja be, amelyet budapesti rajongói is megismerhetnek eddigi legnagyobb önálló magyarországi koncertjén – legutóbb a Barba Negrában lépett fel –, november 16-án a Budapest Arénában.

 Wonderful Life – Tom Odell november Budapestre jön

A most 34 éves angol sztárt Lily Allen fedezte fel, aki azt mondta róla, hogy "színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet". 13 évesen már dalokat írt, de ezt nem árulta el senkinek, mert úgy gondolta, hogy ez nem „menő”. Hogy mégis az, arra bizonyíték, hogy bemutatkozó – Songs From Another Love – anyaga rögtön elnyerte 2012-ben az egyik legnevesebb angol zenei díjat, a BRITs Critics’ Choice Award-ot, s 2013-ban megjelent első stúdióalbuma, a Long Way Down kapcsán pedig elnyerte a Brit Kritikusok díját.

Saját bevallása szerint Elton John zenéjén nőtt fel, de David Bowie, Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce Springsteen dalai is hatással voltak rá.  Odell Chichesterben született, repülőgép pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya fiaként. Gyermekkora egy részét Új-Zélandon töltötte, édesapja munkájának köszönhetően. Klasszikus zongoraképzést kapott. Miközben megpróbált bejutni a liverpooli zeneakadémiára, gyakran vett részt tehetségkutató esteken, ahol „megtanulta, hogy lépjen fel és melyik dalok működnek”.

Legelső kislemeze, az Another Love 2012-ben robbant be, az elmúlt két évben pedig csendesen szárnyalt a TikTok-on bekerülve a Billboard TikTok-listájának top 50-jébe, leggyakrabban Ukrajna támogatására, a remény jeleként, valamint az iráni nők által készített tiltakozó videók hangsávjában használták, válaszul Mahsa Amini halálára, akit az „erkölcsrendőrség” őrizetében tartottak. A dal, amelyet eredetileg egy fiatal Tom írt, aki a legelső lépéseit tette zenei karrierjében, azóta több mint 3 milliárd streamet gyűjtött össze csak a Spotify-on, és ezzel minden idők 25 legtöbbet streamelt dala közé került.

 

 

27 éves volt, amikor kijött a harmadik, Jubilee Road című anyagával – egy karriert meghatározó lemezzel, amelyen a sokrétű fiatal művész teljes mértékben átvette az irányítást: dalszerzőként, énekesként és producerként is összerakta élettel teli stílusát. Negyedik albuma, a Monsters 2021-ben jelent meg, és rögtön a negyedik helyen kezdett az Egyesült Királyság albumlistáján, így Odell negyedik Top 10-es lemeze lett zsinórban.

Odell az utóbbi időben egyre mélyebbre nyúlt lelke rétegeiben, és egy eléggé empatikus lemezt hozott létre dalaiból, amelyek az emberi lét gyarlóságáról és a körülöttünk lévő világ törékenységéről szólnak. Különösen a világjárvány és Monsters lemeze óta Odell a dalszerzés során a nyersességet és az őszinteséget helyezi előtérbe, és a rajongók egy teljesen új generációja talál létfontosságú vigaszt a zenéjében. Hatodik lemeze, a Black Friday megrendítő címadó dala közel 700 millió lejátszást ért el 2023-as megjelenése óta.

Miközben egyre bátrabbá vált íróként, arra kényszerítve magát, hogy feltárja pszichéjének legérzékenyebb és gyakran legfájdalmasabb részeit, egyre figyelemre méltóbb művésszé vált: ezt a tényt az elmúlt két évben két Ivor Novelli-jelölés is alátámasztja. A most 34 éves fiatalember számára ez egy tanulságos utazás volt:

„Azokat a dolgokat, amelyektől kissé kényelmetlenül érzed magad, ha a barátaidnak vagy a szüleidnek játszod, azokat kell kiadnod, mert azokat érdemes megosztani” – mondja. – „Annyi mindent tartunk magunkban és ez az, ami a leginkább kínoz bennünket – nem az, amiről hajlandóak vagyunk beszélni -, ezért igyekszem minél többet írni ezekről.”

Noha Odell Brit-díjas pop reménységként vált ismertté, sosem a csillogó, mainstrem siker volt az, ami hajtotta.

„Soha nem jelentkeztem a popsztár szerepére, mindig úgy éreztem, hogy rosszul ítélnek meg.”

És ahogy egyre inkább elkötelezte magát saját elképzelései mellett, intenzív és személyes dalokat alkotva, amelyek a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmekkel, testképzavarokkal és más, mélyebb témákkal foglalkoznak, világszerte egyre többen tudtak kapcsolódni hozzá. Nemcsak 2,4 milliós TikTok oldalán keresztül, hanem a valóságban is, ahol Billie Eilish európai turnéján melegítette be a közönséget, mielőtt bejelentette saját 27 állomásos brit- és európai turnéját.

 

Az A Wonderful Life kilenc hónapon keresztül készült 2024-ben, turné buszokban és vonatokon utazva, messze attól a stabil otthontól, amit létrehozott. A dalszövegek tökéletesítése minden korábbi albumnál nagyobb szerelem projekt volt.

„Minden soron kínlódtam... Minden nap, minden repülőúton csak finomítottam és finomítottam a szavakat. Kicsit megszállott tudok lenni és a megszállot énem valószínűleg a legrosszabb részem, az a rész, amiért rengeteg pénzt fizetnék egy terapeutának, hogy megmondja, hogyan veszítsem el. De ez az a rész is, ami miatt nem mondok le a dalokról.”

Ennek megfelelően Odell idén érkező hetedik albumán található számok eddigi karrierjének legközvetlenebb és legérzékenyebb pillanatait képviselik. Tom Odell az A Wonderful Life-fal egy olyan lemezt készített, amely az emberi létezés értelmét keresi, ami egy alapvetően kusza és szövevényes, soha véget nem érő folyamat.

A Wonderful Life szeptember 5-én jelenik meg, az örömhírrel párhuzamosan pedig bejelentette 27 állomásos turnéját és kiadta legújabb, Don’t Cry, Put Your Head On My Shoulder című dalát is, amely ide kattintva hallgatható meg. Az új dal egy filmszerű altatódal, amely alatt jó eséllyel telefonok lámpafénye világítja majd be az arénákat.

 

Az A Wonderful Live szívbemarkoló dalait november 16-án mi is együtt énekelhetjük a rendkívül tehetséges Tom Odell-lel a Budapest Arénában. Előtte Budapesten David Kushner amerikai-énekes dalszerző játszik majd, az estét pedig Molly Payton nyitja.

 

 

Tom Odell, Budapest Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek