Adél az én Múzsám – gyermekéről mesél a Fonogram-díjas énekesnő

2019/05/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Mihályi Rékát a Group’n’Swing zenekarban ismerte meg az ország, de számtalan más területen is bizonyította már tehetségét. 2016-ban megjelent első gyereklemeze, tavaly augusztusban pedig a Barátok Közt-ben is szerepet kapott. Romhányi Áronnal, a United együttes zenészével immár 14 éve alkotnak egy pár, három hónappal ezelőtt pedig megszületett kislányuk, aki már most is ott van édesanyja minden gyermekkoncertjén. 

Adél az én Múzsám – gyermekéről mesél a Fonogram-díjas énekesnő

„Egészen Adél születéséig azt gondoltam, tökéletesre sikerült fejlesztenem a rendszert és logisztikát, ami szerint előadóművészként és jogászként a mindennapjaimat éltem. Aztán három hónappal ezelőtt kiderült, hogy semmit sem tudok az igazi időbeosztásról, az anyaság ugyanis egy véget nem érő főállás. Soha ennyire nem aggódtam és szerettem egyszerre, mint most! Sőt, állandóan inspirál, hogy leleményesebb és figyelmesebb legyek a mindennapokban. Szakmailag sem “kimél” a gyereknevelés, ugyanis folyamatosan énekelek Adélnak, ami aztán új dal ötleteket hoz”– mesélte az énekesnő.

Mihályi Réka három koncerttel ünnepel május utolsó vasárnapján, de akkor sem hagyja magára a picit.

"Igazán nagy boldogság számomra, hogy ekkora az érdeklődés a gyerekprodukcióm iránt. De eszembe nem jutna Adélt ezért magára hagyni, hiszen ő a Múzsám! A Masni és Pocó gyerekkoncertjeimre így visszük magunkkal, ahol az apukája babakocsiban tologatja, amíg én a színpadon vagyok. Persze a paramami üzemmódot ilyenkor sem tudom kikapcsolni és állandóan figyelem merre sétálnak."

A koncerteken résztvevő gyermekek mint egy érzelmi hurrikán sodorják magával Mihályi Rékát is.

„Az érzelmekből nincs hiány a koncerteken. Például volt, hogy egy kislány odabújt hozzám és átölelt, én visszaöleltem és teljesen elérzékenyültem, majd belém villant, hogy most már nekem is van egy kislányom és pityeregve a boldogságtól, énekeltem végig a dalt.”

Áron és Réka várják már a gyereknapot, s bár nagyon sűrű lesz, három koncertjük is lesz, igyekeznek majd összekötni egy kis családi utazással és sok sétával!

 

Május 25. szombat 15.00 – Pásztó

Május 26. vasárnap 10.00 – Siófok

Május 26. vasárnap 17.00 – Békés, Rendezvény tér

 

Mihályi Réka, gyereknap

Képtár

  • Adél az én Múzsám – gyermekéről mesél a Fonogram-díjas énekesnő kép 75288
  • Adél az én Múzsám – gyermekéről mesél a Fonogram-díjas énekesnő kép 75289
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek