Bono Vox énekes addigra már híres volt politikai állásfoglalásairól, ennek legismertebb példája, az 1984-es Live Aid performansza, ahol egy szőke és egy afro-amerikai lányt is magához ölel, miután leugrik a több méter magas színpadról a biztonságiak legnagyobb "örömére". Ebben az időben lettek híres zenekar világszerte, Live Aid-es fellépésüket a Queen minikoncertje mellett a legnagyobb hatású előadásnak szokták nevezni. Pedig ír zenekarként Londonban fellépni a nyolcvanas évek közepén elég necces volt...
Szóval idén 30 éve jelent meg a The Joshua Tree, én is ekkor ismertem meg jobban őket, innentől kezdtem el az összes lemezüket kazettára másolt változatban hallgatni (akkor még legálisan lehetett ezt csinálni). A Déli pályaudvarnál lévő lemezboltban volt erre lehetőség (bementem oda, vittem egy magnókazettát – vagy helyben vettem egyet –, és a kolléga átmásolta rá 100 kemény forintért a kívánt lemezt. Aztán otthon gyártottam hozzá borítót – a lemezboltban a borítóról saját kezűleg elkészített skicc alapján –, lemásoltam a track-listet, olyan is volt, hogy a lemeztokban benne volt egy füzetke a dalszövegekkel, olyankor 1-2 órát ültem a boltban és ezeket is leírtam). Hiába, fiatalság, bolondság.
Kamaszként, túl egy budapesti szuperkoncerten történt megvilágosodáson (Sting, Peter Gabriel, Bruce Springsteen és mások, 1988) a reveláció erejével hatott az ezen a világturnén (Human Rights Now!) szintén résztvevő, ám csak az USA-ban becsatlakozó U2 zenéje. Letisztult gitárhangok, egyszer pszichedelikus dalok, másszor nagyon egyszerű futamokkal felépített nóták, Bono karizmatikus egyénisége, gyönyőrű hosszú haja, elkötelezettségük az emberi jogok iránt - hát én azonnal beléjük szerettem. Mutattam is a zenei művelésünkért felelő történelem-tanáromnak a gimiben, aki azt mondta, jó ez, jó ez, de hallgass inkább késői Beatlest, Doors-ot, Rolling Stones-t, Led Zeppelint. Az "inkább" nem jött be, hallgattam a régi nagyokat is, de a U2 lett a szerelmem. Még levelet is írtam nekik, kaptam tőlük egy képeslapot Dublinból (becsatolom ezt itt, ereklyeként őrzöm azóta is).
Nem is voltam rest, és amikor ezek a derék írek végre eljöttek 1993-ban, végigálltam egy bazihosszú sort, és az első napon megvolt a jegyem a nyári koncertre. Elment rá az akkori fél fizetésem, de ki nem hagytam volna (bár az előzenekarként fellépő Kovács Ákost azóta is próbálom elfelejteni).
Ki tudja, mikor jönnek legközelebb?!
És lám, most az idei turnén se sikerült beiktatni Európa közepét. Sebaj, majd elmegyünk Berlinbe vagy Dublinba, vagy ki tudja, hová, de ott leszünk.
Minden valamirevaló zenei oldalon és blogon hosszú posztokban elemzik a The Joshua Tree albumot dalról dalra. Én ettől most eltekintenék, erre vonatkozó irodalomnak ajánlom Göbölyös N. László: A progresszív rock mai sztárjai című, 1989-ben megjelent könyvét, amelyben Peter Gabriel, David Bowie, a közelmúltban nálunk járt The Cure és mások mellett részletes leírást olvashatunk a U2-ról és kifejezetten erről a lemezről.
Szóval aki még nem hallotta ezt a lemezt egyben (mert a With or Without You-t vagy a Still Haven't Found What I'm Looking For-t mindenki ismeri), akkor tegye meg, és aztán kezdjen el jegyeket keresgélni, mert január 16.-án megkezdődött az árusítás!
Szólj hozzá!