Akik semmilyen kategóriába nem sorolhatók be: Tuck & Patti a MOM-ban

2017/02/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az amerikai énekes-gitár duó Tuck & Patti, azaz William Andress és Patricia Catchard európai turnéja keretében, 2017. március 28-án újra Budapesten lép fel.

Akik semmilyen kategóriába nem sorolhatók be: Tuck & Patti a MOM-ban

Tuck & Patti 1978-ban egy San Franciscó-i meghallgatáson találkozott, majd 1981-ben alakították meg kétszemélyes, akkor már családi zenekarukat. Első lemezük 1988-ban jelent meg „Tears of Joy” címmel, s azóta mostanáig tíz CD-t, valamint két szólógitár CD-t adtak ki, amik az amerikai jazz- és soul-listák örök kedvencei.

A népszerű duó az elmúlt évtizedekben többször körbeutazta Európát, és játszottak valamennyi jelentősebb jazz fesztiválon. A  North Sea Jazz Festival, az Umbria Jazz, a Montreux Jazz, a Jazz at Lugano, a Pori Jazz, valamint a Verbier Music Festival színpada mellett, nagy sikereket aratnak norvégiai, franciaországi, németországi, finnországi, ausztriai, spanyolországi, belgiumi, oroszországi és törökországi fesztiválokon és koncerteken.

Önálló koncert- és klubfellépéseik mellett olyan művészekkel közösen is játszottak, mint Miles Davis, Chick Corea, Donovan, Art Ensemble of Chicago, Herbie Hancock, Diana Krall, George Benson és Simply Red.

Tuck & Patti semmilyen kategóriába nem sorolható be. A duó világszerte ismert páratlan virtuozitásáról, melyet a szeretet, a remény és a hála lelkületét hangsúlyozó, életre szóló együttműködésük szolgálatába állítottak. Interpretációikra, melyekhez sokféle forrásból merítenek alapanyagot - Patti Catchart’s saját szerzeményeit is beleértve -, hosszú karriert sikerült felépíteniük, amely több mint 25 évnyi közös éneklés és zenélés után is fejlődőképes. Zsúfolt európai turnéik mellett műhelyfoglalkozásokat és mesterkurzusokat is tartanak. Mindketten elkötelezettek a tanítás ügye és az ifjú zenészek felnövekvő generációjának oktatása iránt, a zenészek és kritikusok körében pedig régóta az improvizatív duók mérvadó mintájának tekintik őket.

A méltán elismert amerikai formáció magával ragadó előadása 11 év után lesz látható és hallható Budapesten a MOM Kulturális Központban, március 28-án. Előttük az egyszálgitáros Hangácsi Márton nyitja meg az estét.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek