All Genius All Idiot: újcirkuszi előadások a Trafóban és a Müpában

2017/03/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az újcirkusz az egyik legdinamikusabban fejlődő színpadi műfaj, amely nemcsak a hagyományos cirkuszt újíthatja meg, hanem a kortárs táncot és a színházat is. Most a svéd Svalbard Company, az ausztrál CIRCA és a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat előadásain keresztül nyerhetünk bepillantást ebbe a látványos világba.

All Genius All Idiot: újcirkuszi előadások a Trafóban és a Müpában
All Genius All Idiot: újcirkuszi előadások a Trafóban és a Müpában

A stockholmi illetőségű Svalbard Company négy nemzetközileg elismert, bámulatos tudású fiatal artista társulata, akik számos eszközön és számban mozognak otthonosan a kínai rúdtól az egyensúlyozáson, akrobatikán át egészen a mozgásszínházig. Március 31-én és április 1-én a Trafóban első előadásuk, az All Genius All Idiot lesz látható, amely rögtön elnyerte a déli félteke legnagyobb nyitott művészeti fesztiváljának, az Adelaide Fringe legjobb cirkusz és fizikai színházának járó díjat. Az artisták a bravúros mozdulatokat néhol szép, máskor bizarr élőzenével vegyítve meghajlítják az újcirkusz határát a színház és a komédia felé. Az eredményre pedig egyaránt fogunk emlékezni a szürrealitása és bámulatos eszköztára miatt. Igazi bevállalós előadás, tele energiával, izgalmas karakterekkel és magával ragadó színházi pillanatokkal. „A Svalbardnak megvan az az odavágó ereje és veszélyes szexualitása, akár a legjobb rock bandáknak.” – írta róluk a Total Theatre kritikusa, Thomas JM Wilson.

Az ausztrál CIRCA társulatot Yaron Lifschitz hívta életre több mint egy évtizeddel ezelőtt. A brisbane-i csapat azóta 6 kontinens 37 országában járt már, köztük Magyarországon is több alkalommal felléptek. Az Opus 2 egy igazi formabontó darab, a zene és az újcirkusz kivételes fúziója, ahol a két műfaj közötti határvonalak szinte elmosódnak és egészen megkapó, megindító harmóniában forrnak össze. A hét akrobatát a színpadon élőben kísérő vonósnégyes, a Debussy Quartet a kamarazenei szcéna nemzetközileg is elismert szereplője. Az előadást az orosz zeneszerző, Sosztakovics kvartettjei inspirálták: minden hangban, – s ekként a produkció minden mozdulatában is – ott tükröződik a 20. századi történelem szélsőségesen ellentmondásos világa. „Ez a rendkívüli est egyszerűen ellenáll mindenféle leírásnak” - írta a The Guardian kritikusa. A kanadai La Press szakírója szerint az Opus 2 „a cirkusztörténelem kivételes előadása, a cirkuszművészet mesterműve”. A darabot április 9-10-én láthatja a közönség a Müpában.

A Recirquel a 2014-ben bemutatott, nagysikerű A Meztelen Bohóc után ismét a clownt állítja főszerepbe, ám ezúttal teljesen más megközelítésből. A Vági Bence és Neil Fisher által közösen színre vitt Adieu!-ben nem a megszokott bohóc eszköztáré – piros orr és egyszerű szüzsék – a főszerep, hanem az intelligens, kifinomult humor és színészi játék, valamint a társulattól már megszokott lenyűgöző trükkök állnak a középpontban. A keserédes szerelmi történet egyben társadalmi korkép is, amelyben nem csak a főszereplő bohócházaspár életébe pillanthatunk bele, de megismerhetjük Budapestet az ötvenes évektől indulva a világháború sötét napjain át egészen az 1910-es évekig. Lakatos Leonetta és Pintér Áron kezei közt a díszletként szolgáló polgári lakás hétköznapi berendezései is cirkuszi rekvizitumokká avanzsálnak - a fürdőkád csónakká, a gigantikus csillár trapézzá változik, a gardróbszekrény mélye pedig különleges titkokat rejt. Az akrobatikus-komikus bohócduett április 18-án a Müpában debütál, de a fesztivál után is a társulat repertoárján marad.


 

 

Szólj hozzá!


Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

The show must go on: folytatódik a Hogyan tudnék élni nélküled?

Mindig ugyanúgy – ez a munkacíme az NFI 1,3 milliárd forintos támogatásával megvalósuló zenés vígjátéknak.

27 év után otthagyja a Pearl Jam-et Matt Cameron dobos

Mi mondtuk már, hogy a dobosoknak valami egészen turbulens éve van... (linkek a cikk végén). Ami a mostani hírt illeti: a 62 éves Cameron (a Soundgarden egykori tagja) ma reggel jelentette be a döntését Instagramon és más közösségi csatornákon is.
Új koncertek