16 év szakítási után a Gallagher testvérek, Liam és Noel ismét együtt léptek színpadra – ez nemcsak a rock, de az egész brit kultúra számára történelmi pillanat volt.

A Don’t Look Back in Anger című ikonikus dalról elnevezett turné első állomásaként a Cardiff Principality Stadium visszhangzott az Oasis dalaitól július 4-én, nem akármilyen hangulatban: a zenekar 75 000 fős élő közönség és több mint 1,3 millió online néző figyelmét birtokolta.

A showt a „Hello” nyitotta, majd követték a klasszikus himnuszok: Wonderwall, Supersonic, Champagne Supernova és természetesen a címadó Don’t Look Back in Anger. A kollektív éneklés egyszerre idézte a 90-es éveket és ejtette rabul az új generációt is. Egy megható pillanatban Liam és Noel Gallagher össze is ölelkeztek, mintegy jelezve: nem is igaz, hogy egy kanál vízben megfojtanák egymást...

Az Oasis a brit identitás része: a zenekar a 90-es évek britpopjának élharcosa volt – dalaik nemcsak slágerek, hanem társadalmi állásfoglalások  is –, rendíthetetlen rajongótáborral. A brit médiában több helyen "minden idők legnagyobb rock-visszatéréseinek egyike"-ként emlegették a nagy comeback-et (ami anyagi értelemben is igaz: egyes jegyek  500 USD-ért keltek e). Dalaik mára nem csupán slágerek, hanem kulturális himnuszok. Egy-egy ilyen dalt a brit közönség bármikor ezrek karaokéjaként énekel, legyen szó futballstadionról vagy épp egy fesztiválról. 

A remény az Oasis visszatérésére kollektív nosztalgiát ébresztett: egyszerre hozta lázba azokat, akik fiatalon élték át a britpop aranykorát, és azokat a tinédzsereket, akik utólag fedezték fel maguknak ezeket a dalokat. A brit sajtó gyakran emlegeti, hogy a Gallagherék karizmája és dalai által hagyott űrt azóta sem sikerült betöltenie egyetlen új generációs bandának sem. 

A 2025-ös cardiffi nyitóbulin a Guardian beszámolója szerint Liam „évtizedek óta nem énekelt ilyen jól” – mintha maga is felnőtt volna a pillanat súlyához. A brit lapok egybehangzóan pozitív kritikákat hoztak le az Oasis visszatérő koncertjeiről, “katartikus nosztalgiabulinak” és “a 90-es évek nagyszerű dalai előtt tett leplezetlen főhajtásnak” nevezve a show-t. Mindez arra utal, hogy ha az Oasis a Glastonbury közönsége elé állna, az a brit zene még nagyobb ünnepe lenne – egy generációk óta várt pillanat, amelyről újságcikkek, könyvek és dokumentumfilmek születnének.

És itt jön pár DE.

Egyrészt Emily Eavis időközben megerősítette, hogy 2026-ban nem rendeznek Glastonburyt: jövőre éppen a fallow year jön. A fesztivál szervezői ugyanis minden hatodik évben szünetet rendelnek el, hogy a farm magához térhessen. Arról elképzelésünk sincs, hogy mi alapján számolják ki, mi az, ami 5 éven keresztül bírja a gyűrődést és egy év alatt magához tér: de akkor is szimpatikus ez a hagyomány. Így a legkorábbi elméleti lehetőség egy Oasis-headliner fellépésre 2027-ben adódna. Kérdés, hogy addig kibírja-e a formáció testvérviszály nélkül, vagy lesz-e a felekben hajlandóság egy fesztiválfelkérés elfogadására... 

Már pusztán a 2025-ös Oasis-turné bejelentése is hatalmas visszhangot váltott ki, ami azt mutatja, hogy az újbóli színre lépés nem csupán egy a sok reunion közül, hanem óriási igény és izgalom övezi. A brit zenei sajtó a “Britpop nyarának” újjáéledéséről cikkezett, utalva rá, hogy 2025-ben nem csak az Oasis, de más korabeli nagy nevek (Pulp, Suede, Blur stb.) is reflektorfénybe kerültek újra. Az Oasis visszatérése ebben a kontextusban egy korszellem újjáéledését jelenti, amit egy Glastonbury-fellépés koronázna meg igazán. Nem véletlen, hogy Michael Eavis azt mondta, hogy erre még fallow yeart is érdemes lenne feláldozni.

De miért fontos annyira a briteknek ez az egész Glastonbury-dolog?

Mert tuti, hogy az: évek óta minden apró nyilatkozatot, gesztust vagy utalást nagyító alatt vizsgálnak – hiszen egy Oasis-buli a Glastonbury Fesztiválon nem pusztán koncert lenne, hanem egy korszak megidézése. Ha egyszer ez mégis bekövetkezik, alighanem „a brit rock történetének egyik felejthetetlen fejezete” lesz belőle, és hasonló hangzatos címek.

Amikor 2024 nyarán bejelentették az Oasis visszatérő turnéját, a Glastonbury szervezői részéről hivatalos kommentár nem érkezett arra vonatkozóan, hogy próbálták-e a bandát leszervezni. Ehelyett az Oasis menedzsmentje közölte kategorikusan, hogy nem vállalnak fesztiválokat a turné mellett. Ugyanakkor a fesztiválipar más szereplői megosztották véleményüket, amelynek az a lényege, hogy az Oasis valószínűleg visszautasította volna (talán meg is tették) a Glastonbury-headlinerkedést. Az ok egyszerű: a legendás fesztivál költségvetése nem versenyezhet a piaci árakkal: Emily Eavis egy podcastban elárulta, náluk a headlinerek általában csak a szokásos fellépti díjuk 10%-át kapják meg, mivel a fesztivál inkább a közönségélményre és jótékony célokra fordítja a bevételt, nem pedig honoráriumokra.

DE.

Nem csak pénzről van szó. Liam Gallagher részéről is érkezett reakció a Glastonbury-téma kapcsán – nem is akárhogyan. 2025 júliusában, amikor az Oasis turnéja elindult, egy rajongó megkérdezte tőle a közösségi médiában, ott lesz-e Glastonburyben 2026-ban. Liam válasza ez volt:

„Remélem, nem.”

Ezt követően kifejtette, hogy nincs elragadtatva a híres Pyramid Stage közönségétől. Szerinte a fő színpad előtti tömegben túl sok a „kiöltözött, virágsapkás, lufifújó hippi figura”. Vagyis Liam nincs oda a Glasto' nagyszínpadi atmoszférájáért, bár megjegyezte, hogy a kisebb színpadokat és sátrakat kedveli. Ez a kiszólása azt sugallja, hogy ő maga nem erőlteti az Oasis Glastonbury-szereplését. (Érdemes hozzátenni: a Gallagher fivérek külön-külön már többször felléptek a fesztiválon – Noel a High Flying Birds élén, Liam pedig szólóelőadóként – de Oasisként utoljára 2004-ben álltak a Glastonbury színpadán).

A brit közvélemény is tisztában van vele, hogy a testvérek békekötése, vagyis a turné anyagilag  kifizetődőbb, mint valaha. A jegyárakat ráadásul dinamikus árazással szabták meg, ami miatt már versenyhivatali vizsgálat is indult. Ennek ellenére a kritikusok és a legtöbb rajongó úgy látja, hogy ez a visszatérés nem csupán a pénzről szól: valódi, erős érzelmeket szabadított fel, és sokak szerint a brit zenei élet számára is egyfajta megbékélést jelentett. (A kulisszák mögött történtekről úgy hírlik, hogy a testvérek külön szállodákban szálltak meg, nehogy újra összeugorjanak – profi keretek védik a turnét.)

A címadó dal nem pusztán a koncertfolyam hangzatos elnevezése. A refrén a testvérek legendás szakítására is reflektál, de a A Don’t Look Back in Anger nemcsak egy Oasis-klasszikus, hanem egy olyan érzelmi és kulturális állásfoglalás, amely visszhangra talált az egész Egyesült Királyságban (az egész világon?): a szétzilálódott családi kapcsolatoktól a munkahelyi konfliktusokig számos történetre ráhúzható.

A Cardiffban kezdődött Live '25 turné telt házak, nemzetközi figyelem és generációkon átívelő nosztalgia reflektorfényében robbant be a brit zenetörténelembe, és ebből a szempontból ez egy elég erős hétvége volt az országban.

A Black Sabbath búcsúkoncertje egyszerre volt koronázás és könnyes búcsú