Amerika válasza a brit invázióra: Michael Jackson

2020/01/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az első globális fekete popsztár, Michael Jackson – ez a címe a Jávorszky Rock&Roll Szabadegyetem következő előadásának, amely az Örkény Könyvesboltban, január 15-én, szerdán, fél hattól kezdődik.

Amerika válasza a brit invázióra: Michael Jackson

1983 júliusában – csaknem húsz évvel az első brit invázió után – ismét a szigetországiak uralták az amerikai slágerlistákat: szintipop és újromantikus popzenekarok szálltak partra az Egyesült Államokban. Jelentős mértékben annak is köszönhették sikerüket és exportképességüket, hogy a slágereikről készült videókat a kiadóik ingyen bocsátották a nemrégindult új zenei kábelcsatorna, a MTV rendelkezésére, melyeket rongyosra játszotta azokat, így még azelőtt sztárok lettek, hogy Amerika földjére léptek volna.

A videó szerepét persze az amerikai sztárok egy része is felismerte, sőt egyes kiadóknál kifejezetten az új médium segítségével próbálták meg a régi és új sztárok karrierjét felépíteni. Így robbant be Amerika válasza a brit invázióra, aki egyben az első globális fekete popsztár lett: Michael Jackson.

Róla beszél majd Jávorszky Szilárd a Rock and Roll Szabadegyetem következő – amúgy ötvenedik! – előadásában

Szólóénekesként ez volt az első videója (1979.)

Michael Jackson, Jávorszky Rock&Roll Szabadegyetem, Örkény Könyvesbolt

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek