Amerikai színésszel erősít a Kéknyúl

2014/01/08  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

A Premecz Mátyás által vezetett formáció The Wind Plays Me című neosoul anyagát meghatározza a zenekarhoz az első lemez után csatlakozott nagyszerű énekes, Andy Hefler.

Amerikai színésszel erősít a Kéknyúl

Ahogy már arról beszámoltunk, megjelent a Kéknyúl Hammond Band második albuma.

"A korábbi, inkább bluesos-funkos stílust alapvetően Andy belépése alakította neosoullá, ami azért számunkra is szimpatikus irány. Az énekest abból az időből ismerem, amikor még a Qualitonsban játszottam. Nagyon jól fekszik a hangjának a soulos világ, ami azért nincs annyira távol a 2011-es instrumentális Kéknyúl-koncertlemez, a Nahát babám zenei arculatától, alapvetően most is a Hammond orgonára épül a hangzás" - mondta a zenekarvezető-orgonista az MTI-nek.

Premecz Mátyás felidézte, hogy már a Kéknyúl 2008-as indulásakor szeretett volna énekest, de akkoriban nem talált olyat, aki igazán benne lett volna a bluesos-funkos-dzsesszes zenei világban.

"Az instrumentális zene persze mindig egy sokkal szűkebb réteghez tud eljutni, ilyen értelemben egy kicsit populáris döntés volt, hogy bevegyük Andyt, de ma is vannak tisztán hangszeres számaink, a friss anyagon is kettő ilyen szerepel".

A 42 éves amerikai Andy Hefler 1993-ban érkezett Magyarországra. Elsősorban színészként ismert (pl. Hellboy 2.), de különböző formációkban hosszú évek óta szereplője a hazai zenei életnek is. A nevéhez fűződik az improvizációs színházi műfaj hazai meghonosítása, számos filmben szerepelt, például Antal Nimród Kontrolljában vagy Vranik Roland Fekete keféjében.

"Annak idején a Qualitonsban három-négy számot is csináltunk közösen, de ezek nem kerültek lemezre. Kettőt most elővettünk, Andy írt hozzá szövegeket, az egykori Bodzarellából így lett Hero Or Zero, a Slowmanből pedig Man, Slow" - jegyezte meg Premecz Mátyás. A Kéknyúl új lemezének címét, a The Wind Plays Me-t éppen a Man, Slow egyik sorából vették át. "Kicsit a zenekart jelképezi ez a kifejezés, a számunkra nagyon fontos improvizációt, a pillanatszerűséget próbáljuk érzékeltetni vele".

Bár a Kéknyúl hangzása ma is a Hammond orgonára épül, a hangszer kevésbé van előtérben, mint a 2011-es lemezen.

"Célunk ezúttal egy kiegyensúlyozottabb, vokális lemez elkészítése volt, amelyen minden zenész megtalálja a maga terét. Ez a korábbinál komolyabb fúvós arrange-okon vagy a gitárszólókon is érződik. Én sem csak a Hammond-on játszom, hanem néhány más billentyűs hangszereken is" - mondta a csapat vezetője.

A számok közül a Future In The Past Tense már 2011 végén megszületett és sokat játszották a rádiók, akárcsak a klippel is megtámogatott Expect Me-t, a dalok mintegy fele azonban az elmúlt hat-nyolc hónap terméke. Az albumot záró szerzemény, a Chicken Pressure koncertfelvétele, a Művészetek Palotájában (Müpa) tavaly novemberben adott teltházas est emléke. Egy-egy dalban közreműködött Papp Szabolcs, a Supernem frontembere, valamint a James Brownt idéző hangú, Bécsben élő amerikai énekes, Big John Whitfield is.

A Kéknyúl Hammond Bandben Premecz Mátyás és Andy Hefler mellett Csókás Zsolt gitározik, Badics Márk dobol, a fúvósszekcióban Ávéd János (tenor szaxofon), Bognár Attila (pozan), Jász András (alt szaxofon) és Puskás Csaba (trombita) szerepel.

A csapat idén várhatóan valamennyi nagyobb hazai fesztiválon fellép, és májusban Németországban is lesznek koncertjei, például a Jazzfest Gronau-n. Premecz játszik Sena zenekarával és a Fábián Juli és a Zoohacker formációval, valamint a Random Trip-esteken is.


Képtár

  • Amerikai színésszel erősít a Kéknyúl kép 25028
 

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek