Bár ma már a légies zongorafutamairól és a díjnyertes filmzenéiről ismert, a zenei gyökerei a keményebb műfajokba nyúlnak vissza. Mielőtt a neoklasszikus szcéna ünnepelt sztárjává vált volna, Ólafur Arnalds az izlandi hardcore és metál aktív tagjaként, többek között a Fighting Shit (eskü') és a Celestine zenekarok dobosaként püfölte a bőröket. Karrierjének ez a szakasza sorsfordítónak bizonyult: 2004-ben éppen a Fighting Shittel turnézott, amikor a német metálzenekar, a Heaven Shall Burn előzenekaraként játszottak. Arnalds egy demót adott át a németeknek, amin otthoni, zongorára és vonósokra írt kísérletei szerepeltek. A zenekarnak annyira tetszett az anyag, hogy felkérték, írjon intro- és outro-tételeket az Antigone című albumukhoz. Ezek a sötét, atmoszférikus darabok keltették fel végül a kiadók figyelmét, és vezettek el 2007-es első szólóalbumához, az Eulogy for Evolution-höz. Bár a dobverőket azóta finomabb hangszerelésekre cserélte, Arnalds a mai napig megőrizte azt a fajta nyers érzelmi intenzitást, amit a hardcore világából hozott magával.
Amúgy, ha szereted azokat a filmzenéket, amitől némi csend támad benned, akkor jó eséllyel már találkoztál Ólafur Arnalds zenéjével – akkor is, ha nem tudtad a nevét. Persze, akadnak, akik nagyon is tisztában vannak vele, ki ő: több mint egymilliárd stream, Grammy-jelölések, BAFTA-díj, telt házas esték a Royal Albert Halltól a Sydney Operaházig – ezek a bizonytékai annak, hogy a kortárs zenei szcéna kiemelkedő képviselőjéről van szó.
A neve ma már egyet jelent azzal a finom eleganciával, amellyel a kortárs zongorafutamokat és a mélyről jövő vonós textúrákat a mozgókép szolgálatába állítja. Filmes karrierjének egyik legfényesebb mérföldköve vitathatatlanul a Broadchurch című sorozat, amelynek feszült, mégis mélységesen emberi dallamaiért BAFTA-díjjal jutalmazták; a tengerparti kisváros sötét titkai szinte életre kelnek a zenében, különösen az emblematikus "So Close" című tételben. Hasonlóan intim, mégis törékeny atmoszférát teremtett a Gimme Shelter képsorai alatt, míg a Jacob védelmében (Defending Jacob) esetében megmutatta, hogyan lehet minimalista eszközökkel, szinte észrevétlenül fokozni a bűnügyi dráma feszültségét. Legutóbbi munkáiban, például a 2022-es Felszín (Surface) című pszichológiai thrillerben pedig már mesterien mossa össze a határokat a klasszikus hangszerek és a modern elektronika között, bizonyítva, hogy ő az egyik legizgalmasabb narratív zeneszerző napjainkban.
Az izlandi zeneszerző és producer ősszel világturnéra indul, és ebből két estére Pécs is része lesz a térképnek: október 20–21-én a Kodály Központ ad otthont a Falling Apart Together (...) című előadásnak.
A koncert Magyarországon – sőt, a régióban is – kizárólag itt lesz látható.
Arnalds nem az az „ülünk és tapsolunk” típusú zenész. Amit csinál, az valahol a zongorával előidézett melankólia, az ambient hangszőnyegek és az elektronikus kísérletezés között mozog, de mindig emberi marad. A Falling Apart Together sem hagyományos koncert. Inkább egy élő, gondolkodó előadás, ami az előadó és a közönség közötti távolságot próbálja eltüntetni – nem fizikailag, hanem fejben. Arnalds szerint mindannyian falakat húzunk magunk köré, és ez az este arról szól, mi történik, ha ezeket egy kicsit lebontjuk. Ahogy ő fogalmaz: ez egy „hibrid koncert”, amely akkor válik igazán érthetővé, amikor vállaljuk a sebezhetőséget. Magyarul: nem kell érteni a kortárs zenét, elég érezni, amit csinál.
Korábbi turnéin – a re:member és a some kind of peace idején – már megmutatta, mennyire érdekli ez a határterület. Ezek az estek telt házakat hoztak a Royal Albert Hallban, az Elbphilharmonie-ban, a Sydney Operaházban vagy a Walt Disney Concert Hallban, de a hangsúly mindig azon volt, ami ott és akkor történik, nem azon, amit utólag lehet róla mondani. Arnalds zenéje azért működik sokféle közönségnél, mert nem kell tudni, mi az ambient, nem kell felismerni a klasszikus utalásokat, nem kell „érteni” semmit. Elég benne maradni abban az állapotban, amit létrehoz.
A Falling Apart Together - 19 kísérlet a távolság lebontására című est tehát nem egy hagyományos koncert lesz, hanem egy immerzív, konceptuális élő előadás, amely újraértelmezi az előadó és a közönség közötti kapcsolatot.
Ólafur Arnalds
Szólj hozzá!