Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában

2019/03/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Gárdonyi Géza halhatatlan regénye nyomán készült Egri csillagok musical 22 éve járja a színpadokat itthon és határainkon túl. Május 26-án a Budapest Arénában is bemutatják a musicalt.

Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK  musical az Arénában

Eddig 50 helyszínen mutatták be az előadást több mint kétszázezer néző előtt. Csíksomlyón százezeres tömeg gyűlt össze, az Egri Vár történelmi falai között pedig évről évre minden előadáson állva ünnepel a közönség.

A történet szerint 1552-ben Szulejmán szultán seregei megtámadták Eger várát. Néhány napot jósoltak a bevételére. Dobó István vezetésével kétezer védő nézett farkasszemet a hetvenezres török sereggel, végül a hosszas, sokszor kilátástalannak látszó küzdelem után, harmincnyolc nap elteltével az ostromlók megfutamodtak. A magyarok megvalósították a lehetetlent, legyűrték a fenevadat.

Dobó István, az egri vár kapitánya megtartotta esküjét. Kevéssé ismert azonban, hogy 1569-ben Dobó Istvánt Miksa császár parancsára felségárulás gyanújával letartóztatták. Bizonyítékot nem találtak ellene, mégis, nagybetegen is börtönben tartották, és szabadulásának feltételeként hűségnyilatkozat aláírását szabták. Dobó erre sokáig nem volt hajlandó, joggal gondolta: egész élete szolgált hűségnyilatkozatul. E történelmi tény nyomán íródott a musical keretjátéka: a rab Dobó, s az őt meglátogató Bornemissza Gergely visszaemlékezik élete fordulópontjaira, és a magyar történelem egyik legemlékezetesebb diadalára…

A csatajelenetek, az egri nők legendássá vált harca a bástyákon, a tűzkerék, mely utat vágott az ellenség soraiban, mind-mind a különleges élmény részei. A produkcióban a darab mára klasszikussá vált zenéje és mozgósító erejű szövege alapozza meg a látvány összhatását.

Az Egri Csillagok musicalben több mint 120 szereplő játszik, közreműködnek az Egri Vitézlő Oskola hagyományőrző vitézei és a táncosok.

Hogy visszatérjünk a címre: Jumurdzsákot Tunyogi Péter alakítja...

Egri csillagok, musical, Aréna

Képtár

  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72686
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72687
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72688
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72689
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72690
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72691
  • Amikor Jumurdzsák dalra fakad – EGRI CSILLAGOK musical az Arénában kép 72692
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek