Analog Balaton downtempo majális a Parkban

2025/05/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek.

Analog Balaton downtempo majális a Parkban

Az estét a német Nico Stojan nyitja, őt követi a török bázisú Omeria, majd a nagyszínpadot a tavaly új, Repedés című lemezével jelentkező Analog Balaton koncertje zárja majd. De itt még közel sincs vége az éjszakának: 22 óra után három különböző tánctéren folytatódik ez a magával ragadó zenei utazás. Olyan neves DJ-producerek szettjére lépegethetünk, mint Matthew Dekay (NL), Lewis Fautzi (PT) és Xinobi (PT). Rajtuk kívül három neves hazai elektronikus zenei kollektíva hosztol egy-egy táncteret: a LavaLava (Tolo, Falcao), a Pure Lust (Daniel Ban, Daniel Santiago, Yorgos) és a Technokunst (Isu, Dork, Mode, Valens).

Az Analog Balatonos srácoknak nem titkolt célja, hogy ízelítőt adjanak a közönségüknek abból a világból, ahonnan ők is jönnek, egyúttal hagyományteremtő jelleggel egy méltatlanul alulprezentált műfaj szépségére hívják fel a figyelmet. A downtempohoz fűződő viszonyukról bővebben ebben a videóban mesélnek, ahogy Zsuffa Aba fogalmaz:

Amikor Ákos először mutatta nekem ezt a downtempo dolgot a Kinizsi utcában ilyen 19-20 éves korunk körül, az volt az első érzésem, hogy ez a zene a lassú tempó ellenére darabokra szakít. Talán még jobban is, mint a gyorsabb társai. Van valami belső feszültsége ennek a zenének. Van időd felfogni, ízlelni az összes hangot, ami szól, ezért minden egyes apró változtatásnak hatalmas szerepe van. “

 

 

Analog Balaton, downtempo majális, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek