André Rieu jövőre visszakeringőzik Budapestre

2025/09/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

André Rieu koncertjei azoknak is élményt jelentenek, akik amúgy ritkán ülnek be klasszikus zenére: a holland hegedűművész és karmester a keringő könnyedségével és a közismert dallamokkal szólítja meg a közönséget, miközben nagyzenekari hangzással és látványos színpadi világgal köti le a figyelmet.

André Rieu jövőre visszakeringőzik Budapestre

Az elmúlt évek magyarországi sikerei után 2026. október 16-án újra az MVM Dome színpadán hallhatja a közönség André Rieu-t és zenekarát.

Rieu pályafutásának központi eleme a keringő: már egyetemi évei alatt megragadta Lehár Gold und Silber című darabja, és ez az élmény végül meghatározta zenei útját. 1987-ben alapította meg a Johann Strauss Orchestrát, amely azóta több mint félszáz tagot számlál, és rendszeres turnéival milliós közönséghez vitte el a keringő és a könnyedebb klasszikus muzsika világát.

A holland muzsikus az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb klasszikus crossover-előadója

Világszerte több mint 40 millió albumot adott el, koncertjeit évente több százezren látogatják, turnéi pedig kontinenseken ívelnek át, Santiagótól Abu Dhabin át egészen Japánig. A nemzetközi produkció több mint száz fős stábbal működik, amelyben technikusok és zenészek mellett egészségügyi és életviteli szakemberek is dolgoznak. Rieu közösségi felületeit több tízmillióan követik, Spotify-hallgatóinak száma meghaladja a havi kétmilliót.

Az MVM Dome közönségét idén is egy sokszínű koncertprogram várja

A műsorban helyet kapnak operaáriák, közismert dallamok, musicalrészletek és filmzenék, valamint a Rieu nevével legszorosabban összekapcsolt keringők. A zenész előadásait a látványvilág, a díszletek és a fénytechnika éppúgy meghatározza, mint a közvetlen hangvételű színpadi jelenlét és a humor, amely szervesen illeszkedik a zenei anyaghoz.

A koncert részben legújabb lemezére, a The Sound of Heaven-re épül

A válogatás Händeltől Andrew Lloyd Webberen és Puccinin át az ABBA-ig ível, s olyan darabokat sorakoztat fel, mint Az Operaház fantomja, A muzsika hangja vagy a West Side Story részletei, de hallható lesz filmzene a Star Wars-ból és a Titanic-ból is. Az albumon klasszikus szerzők, például Charles Gounod vagy Karl Jenkins művei is szerepelnek, és a kiadvány egy bónusz DVD-t is tartalmaz a korábbi koncertek felvételeiből. A megjelenés a német klasszikus toplista élén kezdett.

Rieu fellépéseit sokan vitatják: vajon amit játszik, nevezhető-e klasszikus zenének? A válasz részben igen, hiszen Strauss, Lehár, Puccini vagy Händel darabjai valóban a koncertprogram részei. Ugyanakkor a rövidített, könnyen befogadható formák, a musical- és filmzenei betétek, a látványos színpadi körítés és a közvetlen humor már a könnyűzenei világ logikáját idézik. Ez a kettősség – crossover – azonban éppen Rieu ereje: hidat képez a komolyzene és a populáris kultúra között, és sokak számára rajta keresztül válik elérhetővé a klasszikus repertoár.

 

André Rieu, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek