Anima Sound System szimfonik a Müpában!

2016/11/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az MR Szimfonik a Müpából sorozat keretében november 16-án az ikonikus Anima Sound System lép fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, dalaik ezúttal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével csendülnek fel.

Anima Sound System szimfonik a Müpában!

 

Az első hazai elektronikus tánczenekar, a számos díjjal - Arany Zsiráf, Fonogram, VIVA Comet - elismert Anima Sound System immár huszonhárom éve táncoltatja a közönséget, szimfonikus zenekarral azonban most először lép pódiumra. Az Európa majd' minden fővárosában fellépő együttest forró hangulatú koncertek és művészi bátorság jellemzi. Időről időre képes megújulni, feladni a már bevált, megszokott sémákat, és egészen újba kezdeni, ugyanakkor koncerten meg tudott maradni szórakoztató, sok generációhoz szóló popzenekarnak. Állandóan változó stílusú produkcióinak különlegességét elsősorban a játékosság, a zene színes szövete, a stílusok keveredése adta és adja: modern elektronikus tánczene, reggae és dub, hiphop és pop, hagyományos dalok és zenei kísérletek, erdélyi magyar és zsidó népzene, rengeteg rádiós- és klipsláger ('68, Tedd a napfényt be a számba!, Csinálj gyereket!).

A mostani frontleány, Prieger Fanni tizenkét éve, még kisgyerekként énekelte el az Anima klipslágerét, a Tekerd! című dalt; ez a koncert viszont jó darabig az utolsó fellépése lesz Anima-színekben.



Anima Sound System

2016. november 16. 20:00; Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek