Az Agárdi Popstrand kitalálója büszke az első 40 évre – csak egyetlen nagy bánata van

2018/04/03  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Idén nyáron ismét sztárparádéval vár a 41. évébe lépő Agárdi Popstrand, ahol a fürdőzés és napozás fáradalmait kipihenve esténként a hazai zenei színtér legnépszerűbb előadóinak és zenekarainak koncertjein tombolhatunk.

Az Agárdi Popstrand kitalálója büszke az első 40 évre – csak egyetlen nagy bánata van

Habár a pop és a lágyabb rock kategóriáján még mindig nem lép túl a rendezvény, azért az biztosra vehető, hogy idén se kell aggódnia a szervezőknek az érdeklődés hiányától. A popstrand megálmodója és üzemeltetője, Turbók János az alábbi posztban osztotta meg a siker titkát (szerkesztett változat):

"Az igényes, hálás, 4 generációs popstrand közönségnek köszönhető, hogy 2018-ban „indítani tudom”, az AGÁRDI POPSTRAND Szabadtéri Színpad „II. 40 évét”! A koncertek előtt, már 17 órakor kinyitunk, mivel sokan kérték, hogy szeretnék a gyepszőnyeges élmény színpad vízpartján élvezni a naplementét. Még többen igényelték a dedikálást, lehetőleg még nyugodt körülmények között. 2018-ban sem hívtam meg a techno, az alternatív, a káromkodós rap és a punk műfaj előadóit a Popstrandra, viszont a táncolási igényeket szeretnénk kielégíteni. Magyarországon csak a Margitszigeti Szabadtéri Színpad rendelkezik az Agárdi Popstrandnál nagyobb múlttal! Az agárdiak kérésére 1977-ben kitaláltam valamit, felépítettem és 40 éve, hosszútávon működtetem télen és nyáron. Már „kezdem érezni”és tudom: A SOK SZÁZEZER rendszeresen megjelenő és „visszajáró” vendég - a KÖZÖNSÉG! -, elégedettsége és a jól észrevehető – „olvasható” - szeretete annak szólt, hogy 1977-től szépet és jót hoztam létre. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok embernek szereztem örömöt és felejthetetlen élményeket, az „I. 40 évben”! Egyetlen ember nem tudta megnézni és így értékelni, a 4 évtizedes küzdelmemet és az életművemet: a nagyfiam, János. Ő beteg, és még soha nem állt az Agárdi Popstrand színpadán…"

A 2018-as kínálat se lesz gyenge, hisz érkezik a legendák közül a Neoton, a Bikini, az R-Go, az Edda, a Piramis, Demjén Ferenc, Deák Bill Gyula, valamint a fiatalabb generáció számára ott lesz Kasza Tibi, az Irigy Hónaljmirigy, Király Viktor, Keresztes Ildikó, Zoltán Erika, Vastag Csaba, az Animal Cannibals, vagy Fankadeli.


Agárdi Popstrand, Neoton, Vastag Csaba, Bikini, Edda, Demjén Ferenc, Hooligans, R-Go, Zoltán Erika, Lord, Kasza Tibi, Irigy Hónaljmirigy

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek