Az All Time Low lesz a 5 Seconds of Summer vendége a Parkban

2020/02/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

2020. júniusában adta első budapesti koncertjét az ausztrál pop-rock csapat. A Budapest Park színpadán akkor a Baltimore-i dallamos emo-pop formációval, az All Time Low-val osztoztak, most önálló produkcióként lépnek fel az Arénában 2023. október 10-én.

Fotó: All Time Low/FB

Baltimore külvárosának egy középiskolájából indult a sikertörténet –- a kezdetben feldolgozásokat játszó banda az évek alatt egy dallamos emo-pop formációvá alakult. A srácok az iskolai teendők mellett szünetekben időt szakítottak a turnézásra is, első EP-jüket pedig 2004-ben jelentették meg. Egy évvel később pedig megérkezett a debütálbumuk is The Party Scene címmel.

Összehaverkodtak Amber Pacific-es srácokkal, akik beajánlották őket a Hopeless Records-nak. Érettségi után tehát teljes gőzerővel és egy biztos lemezszerződéssel tudtak nekivágni a zenei utazásuknak. 2007-ben megjelent tehát első “kiadós” albumuk So Wrong, It’s Right címmel, 2008-ban pedig az Alternative Press Az Év Zenekarának választotta őket. Következő korongjuk, a Nothing Personal már a Billboard lista negyedik helyén debütált, és ezzel egyidejűleg az emo szcéna egyik legmenőbb csapatává váltak. 

Azóta négy további nagylemezzel örvendeztették meg rajongóikat, legutóbb pedig a napokban jelentettek meg kislemezt Sleeping In/Some Kind Of Disaster címmel és jelentették be április 3-án érkező Wake Up Sunshine című vadonatúj albumukat.

 

5 Seconds of Summer, All Time Low, Budapest Park, emo-pop

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek