Az aranytorkú mackónak nincsenek nagy igényei: Rag'n'Bone Man nem kért extrát az öltözőjébe

2018/04/24  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Pontosan 10-et kell még aludnunk ahhoz, hogy végre az Aréna színpadán köszönthessük a 2017-es év legnagyobb slágerét megalkotó Rag'n'Bone Mant és csapatát.

Hello, Budapest!

Bár Rag’n’Bone Man első nemzetközi turnéja már februárban elkezdődött, így a budapesti állomás az európai körút vége felé esik, kétség sem férhet hozzá, hogy a hazai rajongóknak is leénekli majd a csillagokat az égről.

A csapat felszerelését 2 kamion és 2 busz szállítja, az utazó stáb 24 főből áll, amihez Budapesten 25 magyar szakember is csatlakozik majd a színpad építésénél. Az aranytorkú mackónak nincsenek nagy igényei, csupán annyit kért, hogy a lehetőségekhez képest a szervezők próbálják minél otthonosabbá tenni az öltözőt és a
színfalak mögötti részt – növényekkel, bútorokkal és vidám kiegészítőkkel.

Élete első turnéjának állomásain – Budapesthez hasonlóan – 4-5 ezres közönség előtt lép fel, a kritikusok pedig egybehangzóan dicsérik koncertjeit. 20-21 számból álló setlistje előtt minden helyszínen egy közel 2 órás próbát tartanak délután, amivel nem csak a
hangosítást állítják be, de folyamatosan újabb ötleteket próbálnak ki, és akár építenek be az esti showba.

Látványilag szándékosan visszafogottabb a produkció, hogy minél inkább a zene érvényesüljön, azonban a koncert alatt stroboszkópot is használnak a különböző fényhatások mellett, ami bőven elég ahhoz, hogy hangulatossá varázsolja az óriási teret.

Az estét a szintén angol Alberta Cross formáció nyitja majd, ami igazából egyetlen személyt takar. A 2005-ös alapítás óta számtalan emberrel dolgozó Petter Ericson Stakee egészen 2013-ig duóban vitte a csapatot, majd a basszusos Terry Wolfers kiválása után úgy döntött, egyedül folytatja tovább. Stílusban az alternatív és az indie vonalán mozog, de közreműködött például Norah Jones és Ringo Starr korábbi albumain is. 

Rag'n'Bone Man, Budapest Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a...

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...

Akinek a legnagyobbak is megengedték, hogy elővegye a dalaikat: STVW jön a Dürerbe!

Van valami egészen felszabadító abban, amikor egy dal, amit már ezerszer hallottál, egyszer csak máshogy szólal meg. Ismerős, mégis új. Nosztalgikus, mégis aktuális. És pontosan erre épít STVW projektje, amely november 12-én érkezik a Dürer Kertbe.
Új koncertek