Az immáron világhírű magyar településen pünkösdkor ismét színpadra lép az egész falu

2019/06/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A múlt évben negyed évszázados jubileumát ünneplő Magyarpolányi Passió mára egy komplett fesztivállá nőtte ki magát. A Passió játék hagyománya mellett izgalmas kísérőprogramok várják az érdeklődőket június második és harmadik hétvégéjén.

Az immáron világhírű Magyarpolányban Pünkösdkor ismét színpadra lép az egész falu

A Passió játékok messzire vitték Magyarpolány hírét, az ország minden területéről és külföldről is érkeznek nézők a Veszprém megyében található Európa Nostra-díjas településre. A falu lakosai példaértékű közösségi összefogással, profikat meghazudtoló színészi játékkal, kosztümökben, zenekari és kórus kísérettel adják elő a bibliai történetet. A darab rendezője Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója; zenéjét pedig a Ghymes-ből is ismert, Kossuth-díjas Szarka Gyula szerezte.

Az Europassió szövetségbe is felvett előadássorozat különlegessége, hogy szereplői – Jézust megformázó színészt (az idei évben Dávid Rolandot) leszámítva – a falu családjai. A teremtéstől induló bibliai történet élményszerű megformálásában nagy szerepet játszanak Húros Annamária 18. századot idéző látványos jelmezei, az ördög és busó maszkok is.

Idei újdonság, hogy mind a két hétvégén kísérőprogramok előzik meg a Passió játékokat: többek között a Fricska Táncegyüttes egyedülálló produkcióját és Papp-Sárdy Acoustic koncertjét élvezhetjük, de további zenei élmények, kiállítások, gyerekelőadások és természetesen Pünkösdi Bohóc szórakoztatják majd az érkezőket.

A teljes program itt olvasható!

Magyarpolány, Pünkösd, Passió játékok

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek