Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt

2019/04/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Deep Purple énekese, David Coverdale által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE turnéra indul 2019-ben. A “FLESH & BLOOD” elnevezésű koncertfolyam 2019. június 25-én éri el Budapestet: a Barba Negra Trackben adnak koncertet, immáron az előzenekaruk is megvan.

Az Ivan & The Parazol lép fel a Whitesnake előtt Budapesten

Az Ivan & The Parazol közel évtizedes fennállása alatt bebizonyította, a kétezres években is felnőhet egy új beatnemzedék, akik az egykori garázsos, hardrockos, bluesos hangzásokból kiindulva képesek moderné tenni a rockzenét. Nem csak a hazai nagyszínpadok fellépői lettek, de világszerte is több száz koncertet adtak.

A zenekar azzal a számmal robbant be a köztudatba, amit 2014-ben az amerikai SXSW Fesztivál reklámzenéjének is használt.

Debütáló lemezüket, a Mama, Don’t You Recognize Ivan & The Parazol?-t már teltházas koncerten mutatták be Budapesten. A zenekar a kezdetektől hangsúlyosan építi külföldi karrierjét is. Először 2013-ban játszottak Amerikában, amikor meghívást kaptak a texasi SXSW Showcase Fesztiválra, amit nem sokkal később egy több állomásos miniturné követett. Ebben az évben ráadásul az MTV Europe Music Awardson elnyerték a legjobb magyar előadónak járó díjat. 2014 elején a Deep Purple előtt léphettek fel az Arénában, év végén pedig ugyanitt az Illés Zenekar megalakulásának 50. évfordulója előtt tisztelgő Beatünnepen játszottak. Together című daluk a Sziget himnusza lett, így a fesztivál nagyszínpadán koncerteztek, Mode Bizarre c. albumuk pedig már Európa-szerte megjelent.

2015-ben többször is megtöltötték az Akvárium Klubot, külföldön pedig olyan helyszínen léphettek fel, mint az Eurosonic Norderslaag. Önállóan először 2016-ban és 2017-ben turnéztak Európában, többek között az amszterdami Paradisót és a hamburgi Reeperbahn Fesztivált érintve. 2017-ben a Rival Sons amerikai rock zenekarral a Budapest Parkban, majd a prágai Luzerna Klubban játszottak. Nyáron ismét Amerikába utaztak, ahol a fellépések mellett az EastWest Stúdióban elkezdték az Exotic Post Traumatic felvételeit. A felvételeket Los Angelesben, a legendás EastWest stúdióban rögzítették, ahol többek között Frank Sinatra, a The Rolling Stones, Michael Jackson és a Foo Fighters is dolgozott. Az albumról itt írtunk.

 

Mindezek mellett immáron saját sörük is lesz:  a MONYO Brewing Co. kifőzte nekik az Exotic Post Traumatic epres brut ale-t, amelynek pénteken a KEG-ben lesz a hivatalos bemutatója.

 

Újabb legenda kígyózik be Budapestre: jön a Whitesnake!

 

Whitesnake, Ivan & The Parazol, Barba Negra Track

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek