Az őserő bemozdítja a hajót: Vágtázó Csodaszarvas

2016/12/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Nagyszabású évzáró koncertet ad Grandpierre Attila zenekara, a Vágtázó Csodaszarvas, előttük pedig a hasonlóan eksztatikus, a legkiválóbb lengyel világzenei formációnak számító Warsaw Village Band ad hatalmas koncertet.

Az őserő bemozdítja a hajót: Vágtázó Csodaszarvas

Az esten az Ébrenálmodók Rituális Színház is fellép a Vágtázó Csodaszarvas koncertje alatt.

Az idén néhány őserejű, hátborzongatóan örömteli új számmal gazdagodtunk. Hozzá kell tenni, az örömteli események mellett nem egy nehézséggel is meg kell küzdenünk. Nem könnyű a próbákat összehozni. Nagyon örülnénk annak is, ha több koncertre nyílna lehetőségünk. Ugyanakkor az idén rendkívüli elismerés érte a zenekart, amikor a világhírű Warsaw Village Band az idén kezdődött, másfél éven át tartó lengyelországi magyar évad megnyitására a Csodaszarvast kérte fel. Ugyanakkor kevesebb meghívást kaptunk, mint tavaly – nyilatkozta Grandpierre a Hajó blogjának.

A lengyel vendégekről pedig ezt mondta:

Tavaly itt játszott az A38 hajón a Warsaw Village Band, akik régóta egyike legnagyobb kedvenceinknek. Ott is voltam a koncerten. A koncert alatt egyszercsak bemondták, hogy azért is nagyon örülnek, hogy itt játszhatnak Budapesten, mert itt olyan kiváló zenekarok születtek, mint a VHK, akik egész Európára nagy hatást gyakoroltak rendkívül energikus, életteli zenéjükkel. Koncertjük után beszélgettem Maciej Szajkowski-val, a WVB vezetőjével, s ennek során derült ki, hogy régóta a népzenében rejlő őserőt játszó zenét tartják a legnagyobb becsben, és ezen a téren éppen a Csodaszarvast. Amikor a lengyelországi turnénkon a koncertjeinket látta-hallotta, Maciej ben felmerült az ötlet, hogy a legjobb lenne egy közös lemezfelvétel. Most kerül erre sor, december tizedikén az A38 hajón, és másnap a stúdióban is.


 

 

Szólj hozzá!


Lóci kérdez

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...

CityRocks: a 350 fős rockzenekar most azokat keresi, akik még csak a saját próbatermüket töltik meg

Két hete még 350 zenész játszott együtt a Balaton partján, szeptemberben viszont jóval kisebb lesz a színpad és sokkal nagyobb az egyes zenekarokra jutó figyelem. A CityRocks ötödik alkalommal rendezi meg könnyűzenei tehetségkutatóját Szegeden – és bár maga a műfaj az elmúlt évtizedekben erősen összenőtt a televíziós...
Új koncertek