Balesetet szenvedett a zenekar, a lemondott (búcsú)koncertet augusztusban pótolják!

2017/03/09  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A The Dillinger Escape Plan eredetileg február 17-én lépett volna fel az A38 színpadán, ám néhány nappal a koncert előtt egy súlyos közúti balesetet szenvedtek a turnébusszal (egy kamion hajtott beléjük), így jó néhány koncertet – többek között a budapestit is – kénytelenek voltak lemondani.

Balesetet szenvedett a zenekar, a lemondott (búcsú)koncertet augusztusban pótolják!

A balesetben szerencsére senki nem sérült meg súlyosan az együttesből, de a crew tagok közül többen kórházba kerültek, így megszakították a búcsúturnét.

A math-metalt játszó amerikai együttes 1997-ben alakult, a metál szcéna egyik alap előadója. Nevüket állítólag John Dillinger bűnöző miatt válaszották maguknak, aki a börtönből való többszörös szökése miatt vált híres-hírhedté. Az együtes 20 éves pályafutása során összesen 6 stúdióalbumot jelentetett meg (legutóbbit tavaly), sikerei pedig tagadhatatlanok: a pörgős, technikailag hibátlanul összerakott, precíz dalok az egész világon meghódították a műfaj kedvelőit.

A DEP csapata még tavaly jelentette be, hogy 2017-ben turnéra indul – az utolsóra, ugyanis közösen úgy döntöttek, nem folytatják együtt a zenélést. A turné során a 2016-os (árulkodó nevű) Dissociation (= feloszlás,szétválás...) albumot népszerűsítik, de mivel ez a turné lesz az utolsó lehetősége a rajongóknak, hogy élőben lássák őket, reményeink szerint nem fognak lemaradni a setlistről a legnagyobb slágerek és közönségkedvencek sem.

 

 

Az elhalasztott budapesti koncertet augusztus 11-jén pótolják, a helyszín változatlanul az A38 lesz. A februárra megváltott jegyek természetesen érvényesek a koncertre.Előzenekarként a pörgősebb metált játszó svéd banda, a Shining fog zenélni.

Ne maradjatok le róla, ez lesz az utolsó alkalom, hogy élőben láthatjuk őket!

 

 


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek