Bangó Margit kétórás koncerttel ünnepli a félévszázados jubileumát

2016/12/05  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bangó Margit jubileumot ünnepel: előadói pályájának 50 éves évfordulóját ünnepli egy nagyszabású show-val és vendégekkel a Tüske Csarnokban.

Bangó Margit kétórás koncerttel ünnepli a félévszázados jubileumát

A koncerten elhangzó dalokat Bangó Margit saját tánczenekarán kívül Szalay Antal és cigányzenekara, valamint az Óbudai Danubia Zenekar kíséri. A zenei élmény mellett a látvány is rendhagyó is lesz, hiszen egy nagylétszámú tánckar és számos technikai showelem teszi még különlegesebbé az eseményt. A művésznőnek nem volt könnyű dolga, amikor össze kellett válogatnia a koncert dalait, hiszen számos sláger fűződik a nevéhez. Mint mondta, olyan nótákat válogat össze, melyek részben végigkísérték pályáját, vagy olyanokat, amelyek valamilyen szempontból kihívást vagy nagy büszkeséget jelentettek nekik.

Az, hogy ezek melyek lesznek kiderül a koncerten, de annyi bizonyos, hogy a két órás koncerten elhangzik a Halk zene szól az éjszakában, a Fekete bánat, a Hosszú fekete haj vagy az Álltam a hídon,de a nemrég megjelent új lemezéről is bemutat néhány dalt.

A saját dalain, a látványon kívül Bangó Margit vendégekkel is színesíti az estét. Fellép vele a Latin Varázs két jól ismert tagja, Szűcs Antal Gáborral, a jól ismert gitáros-zeneszerzővel és Gál Péter folk-rock hegedűs. Rajtuk kívül nem mást, mint Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-Díjas és Liszt Ferenc Díjas zongoraművészt hallhatjuk és láthatjuk a színpadon, valamint Emilio-t, aki amellett, hogy a magánéletben a művésznő unokájának a párja, számos nemzetközi és magyar zenei díjjal büszkélkedhet énekesként és dobosként egyaránt.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek