Bár a basszeros nemrég kilépett a zenekarból, a Sexepil megy tovább

2017/03/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

The Acoustic Sessions címmel hatszámos anyagot készített a Sexepil. A hazai alternatív színtér idén 35 éves alapcsapatának CD-jén korábbi felvételek újragondolt változatai szerepelnek, miközben az együttes felállása a közelmúltban ismét megváltozott.

Bár a basszeros nemrég kilépett a zenekarból, a Sexepil megy tovább

 "A felvételeket még László Viktor basszusgitárossal rögzítettük, és bár nemrég kilépett a zenekarból, a Sexepil megy tovább. Ő alapító tag volt, de a távozása nem befolyásolja a működésünket. Amíg szeretjük a közös zenélést, addig csináljuk, és most is számos dolgot tervezünk" - mondta Kocsis Tamás, a Sexepil gitárosa az MTI-nek.

A Sexepil első, négytagú felállása - Hegyi Zoltán (ének), Kocsis Tamás (gitár), László Viktor (basszusgitár) és Vangel Tibor (dob) - 1982-től 1989-ig működött, ezt követően 2007-ig a holland Mick Ness volt az énekes, majd Vangel Tibor vette át a frontemberi teendőket. A The Acoustic Sessions dalait még a Kocsis-László-Vangel hármassal, illetve Szalai Anesz énekesnővel és Deák Endre gitárossal rögzítették.

"2015 októberében szerepeltünk az MR2 Akusztik sorozatában, abból az alkalomból teljesen átalakítottunk, áthangszereltünk egy csomó régi dalt. Mivel elégedettek voltunk a végeredménnyel, úgy döntöttünk, néhány számot újra lemezre veszünk" - idézte fel Kocsis Tamás.

A GrundRecords gondozásában megjelent The Acoustic Sessions hat számából három (Go Away, Dormant, Rat King) más változatban szerepelt a csapat 2014-ben megjelent visszatérő lemezén, a csaknem két évtizedes szünet után kiadott Your Scream Is Music című albumon. A másik három (Those Days Are Gone, Disillusion, The Wind) még a Mick Ness-féle felállásban készült; közülük a Disillusion még soha nem jelent meg hivatalos felvételen.

"Schram Dávid hangmérnökkel rögzítettük a dalokat a törökbálinti Supersize stúdióban. Az volt a koncepció, hogy minél puritánabb módon szóljunk, minden felesleges extra nélkül. A Disillusiont korábban csak koncerten játszottuk Mick-kel, ugyanakkor szerepelt azon a lemezanyagon, amelyet 1996 táján akartunk megjelentetni, de végül abból nem lett semmi. Nem zárom ki, hogy az új felállásban elővesszük azt az anyagot, persze minden dalt át kell dolgozni. Egyelőre valószínűleg inkább szemezgetünk azokból a számokból. Jelenleg négyen alkotjuk a Sexepilt, Anesz és Tibor, valamint jómagam mellett Ábrahám Zsolt, a Heaven Street Seven volt gitárosa a negyedik tag. A többi közreműködő személye változó" - fejtette ki a zenész.

Az 1982-ben alakult Sexepil első felállásában, Hegyi Zoltánnal egy stúdióalbumot készített, az 1988-ban megjelent Egyesült Álmokat, amely a hazai alternatív rock történetének egyik legfontosabb munkája (rajta olyan számokkal, mint a What Do You Say, a Gyerünk vagy az Igazi zöld és igazi kék). A második frontemberrel, Mick Ness-szel a Sexepil négy lemezt jelentetett meg, nemzetközileg is ismert lett, klipjeit (Eroding Europe, Jerusalem) a kilencvenes évek első felében játszotta a Music Television. A csapat a Nirvana producere, Butch Vig stúdiójában dolgozott, fellépett Björk együttese, a Sugarcubes európai turnéján és számos koncertet adott Amerikában is. A Sexepil 2012-ben három koncert erejéig újra az eredeti felállásában, Hegyi Zoltánnal lépett fel.

"Az elmúlt időszakban a koncertjeinkre az a jellemző, hogy áttekintést adunk a zenekar több mint három évtizedes történetéből, még a Hegyi Zoli-féle időszakból is előadunk egy-két számot. Szeretjük a régi dolgainkat, és a közönség is elvárja tőlünk, hogy eljátsszuk a három évtized alatt írt darabokat" - jegyezte meg Kocsis Tamás.

Mint hozzátette, a korábban a Magashegyi Underground vokálosaként feltűnt, majd az Anez elnevezésű, kísérleti elektronikus zenét játszó duóban szereplő Szalai Anesz énekes új távlatokat jelent a Sexepil számára, mellette Vangel Tibor is énekelni fog, így egy új anyag izgalmas, eddig nem látott lehetőségeket hozhat.

"Legközelebb áprilisban adunk koncertet, a nyárra egy-két fesztiválfellépést tervezünk. Az egyeztetéseket kissé megnehezíti, hogy Vangel Tibi Walesben él, de gyakran jár haza és jól működik a távmunka. A klubkoncerteken inkább az akusztikus anyagról fogunk játszani, a nagyobb helyeken pedig a best of műsorból" - mondta Kocsis Tamás az MTI-nek.

Koncert: Sexepil / The Houdinis - InstantFogas (Budapest), 2017. április 8.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek