Bedouin Soundclash a Turbinában

2025/04/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A zenéjüket nehéz lenne kategorizálni, hiszen a világzene, a reggae, a dance, a jazz és a punk MIND szerepelnek az inspirációk között – a végeredmény pedig vidám és könnyed, mintha egy örökké napfényes helyen íródtak volna a dalok. Így koncertjük remek alkalom arra, hogy fejest ugorjunk a nyárba június 12-én, a Turbinában.

Bedouin Soundclash a Turbinában

A Bedouin Soundclash – amely Jay Malinowski énekesből és gitárosból, Eon Sinclair basszusgitárosból és különböző session zenészekből áll – napsütötte zenéje kapcsán eszünkbe sem jutna, hogy a zenekar tagjai a fagyos Kanadában élnek és alkotnak. A 2001-ben alakult zenekar a nevét az izraeli dub művész, Badawi 1996-os kiadványa után vette fel. A még ugyanebben az évben megjelent debütáló albumuk, a Root Fire remek kritikákat kapott, az azt követő Sounding a Mosaic (2004) pedig meghozta a zenekar számára a nemzetközi hírnevet, teltházas koncerteket és fesztivál fellépéseket szerte a világban. A lemezen szerepelt a slágerré vált “When The Night Feels My Song” is, 2006-ban pedigg megkapták a legjobb új formációnak járó JUNO-díjat is.

A hangzásukat nehéz meghatározni, valahol a global dance, world, punk, folk, ethos között lehetne elhelyezni – pont, ahogy a dalszerző-énekes, Jay Malinowski szereti jellemezni azt.

„Úgy nőttem fel, hogy a Clash és az Asian Dub Foundation dalait hallgattam, a szüleim Paul Simon és Bob Dylan lemezgyűjteménye mellett. A hősöm

volt, fiatalon őt akartam utánozni. Imádtam, ahogy Joe (a zenéjével) elvitt valahova, ami ismerős, de mégis furcsa volt. Remélem, hogy a mi zenénk is ott él” – mesélte.

Ezt bizonyítják azok is, akik feldolgozták a Bedouin Soundclash zenéjét, hiszen Diplo-tól, a Grammy-díjas country előadó Sturgill Simpsonon és az angol punk-folk előadó Frank Turneren át a Los Angeles-i punk-ska-t megmentő The Interruptersig sokakat megihletett a banda zenéje.

Az áttörést jelentő Sounding A Mosaic után a Street Gospels (2007) következett, amely számos díjat hozott számukra. Negyedik lemezük, a Light the Horizon (2010) olyan slágereket tartalmazott, mint a Mountain Top, az Elongo vagy a Brutal Hearts.

Ezt követő korongjuk a MASS (2019) egyfajta utazás volt a New Orleans-i jazz, az afro-pop, az elektronikus zene és a gospel világában, tükrözve a zenekar kreatív újjászületését, amelyre az őket körülvevő városok és zenészek hatottak. A lemezen ugyanis szerepel a New Orleans-i Preservation Hall Jazz Band és egy vancouveri gyermekkórus is.

Legutóbbi lemezük We Will Meet in a Hurricane címmel jelent meg 2022-ben.

A Bedouin Soundclash az évek során a világ minden táján turnézott már és olyan előadókkal osztották meg a színpadot, mint a No Doubt, Ben Harper, Damian Marley, a The Roots, a The Interrupters, Gogol Bordello, a Bad Brains, Frank Turner vagy éppen a Thievery Corporation. Ezt a sokszínű zenei világot hozzák el hamarosan Budapestre is: Bedouin Soundclash június 12-én a Turbinában!

A koncertre a jegyek április 16-án, 11 órától lesznek kaphatók.

Bedouin Soundclash, világzene, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek