Benczúr Kerti Esték

2024/06/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Klasszikus és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, valamint zenés színházi programok is várják a közönséget péntektől augusztus 28-ig a Benczúr Kerti Estéken Budapesten.

Benczúr Kerti Esték

A Benczúr Kert nyári eseménysorozata június 7-én a MazsiMó-GipsyMó Rumba Catalana koncertjével veszi kezdetét. Az esten a zenekar saját dalai mellett a Gipsy Kings slágerei csendülnek fel.

Június 18-án az Orlai Produkció Penelope Skinner brit írónő A legenda háza című darabjának premierével készül főszerepben Hernádi Judittal. Augusztusban az Orlai Produkció Mikor hazudtam? című előadásával tér vissza a Benczúr Kertbe Péterfy Borival és Rohonyi Barnabással.

A musicalek kedvelőit két sorozat is várja a nyáron. A Musical Klub kiköltözik a Benczúr Ház falai közül: először Toldy Máriának szerveznek születésnapi gálát, júliusban a sportot és a sportoló énekeseket állítják a középpontba, majd Kardffy Aishával és Kerényi Miklós Mátéval búcsúztatják a nyarat. A Musical Csillagok koncertjein Kocsis Dénes, Serbán Attila, Bordás Barbara, Füredi Nikolett és Szomor György lép fel.

A programsorozatból az operett műfaja sem marad ki: augusztus 15-én Kálmán Imre Marica grófnő című művének 100. születésnapjára írt A Mester és Marica című szcenírozott élőadásra várják a közönséget. A produkcióban az operett összes dala elhangzik, a keretjátékban pedig maga Kálmán Imre emlékezik vissza a darab születésére, saját életére, munkásságára. Közreműködik Lukács Anita, Vadász Zsolt, Szendy Szilvi, Peller Károly, Zábrádi Annamária és Dézsy Szabó Gábor.

Klasszikus és komolyzenei koncertek is várják az érdeklődőket: június 10-én a Pénzügyőr Zenekar játszik világslágereket, július 4-én Fischl Mónika és Sándor Péter könnyed nyáresti koncertre készül latinos és olaszos dalokkal, nyári koncertet ad a Danubia Zenekar és a Szent Efrém Férfikar, valamint Iván Ildikó operaénekes mesterkurzusa résztvevőivel.

Június 22-én, a Múzeumok éjszakáján is különleges programokkal készülnek: délután Bordás Barbara és Kékkovács Mara várja a gyerekeket Mesén innen, mesén túl című interaktív művészeti foglalkozással, este 8 órától a Budapest Ragtime Band muzsikál, a Postamúzeum látogatói pedig rendhagyó tárlatvezetésen vehetnek részt.

Augusztus 8-án pedig a nemzetközi cigány dal napját ünnepli a Benczúr Kert.

A részletes program itt.

 

Benczúr Kerti Esték

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek