Beülünk az időgépbe: Beri Ary és a Pillangók a Dürer Kertben

2016/11/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Csaknem 30 éve, hogy megalakult a Beri Ary és a Pillangók. A kultikus zenekar a nagy érdeklődésre való tekintettel december 2-án koncertet ad, hogy megünnepelje az évfordulót a közönséggel együtt. Az emlékesten a már létező, valamint az akkoriban időhiány vagy érdektelenség miatt elfeledett szerzemények kerülnek a setlistre.

Beülünk az időgépbe: Beri Ary és a Pillangók a Dürer Kertben

Berencsi Attila, azaz Beri Ary 1967-ben született Ózdon, ott is nevelkedett kamaszkoráig. Gyermekkora óta rajzolt, csellózott, húszas éveire igazi polihisztorrá vált: zenét szerzett, szöveget írt, festett, és keresett színész volt, aki egyik pillanatról a másikra országos tinisztárrá vált a Szerelem első vérig című filmmel Füge szerepében. Nem sokkal később komoly, drámai szerepek is megtalálták, így 1989-ben elnyerte a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, a Túsztörténet című filmben nyújtott alakításáért.

 

Az egyre nagyobb mértékű rajongás miatt a Szerelem utolsó vérig film után végleg visszavonult a nyilvánosságtól. Egészen néhány évig ezelőtti időkig, amikor a festés mellett újra elkezdett aktívan foglalkozni a zenével, új projekteket is alapítva. Ennek köszönhető az is, hogy akkoriban népszerű zenekarával és elismert dalaival újra színpadra áll. A próbákat nyár elején kezdték, hogy méltó módon térhessenek vissza egy igazán nagy színpadra közönségük elé.

2016. december 2. 21.00
Dürer Kert (XIV., Ajtósi Dürer sor 19-21.), nagyterem
Beri Ary és a Pillangók


Képtár

  • Beülünk az időgépbe: Beri Ary és a Pillangók a Dürer Kertben kép 54281
 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek