Bródy János versenyen kívül indult a Müller Péter Sziámi AndFriends dalpályázatán

2017/04/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Müller Péter Sziámi AndFriends együttes Szeretni még című dala külön életet kezdett élni, és pár hónap alatt „népdal” lett belőle. Egyre többen dolgozták fel, innen jött az ötlet egy dalfeldolgozó pályázatra, amelyre meglepően sokan jelentkeztek. Versenyen kívül még Bródy János, Thuróczy Szabolcs, Palya Bea és Kiss Llászló is elénekelte a dalt.

Bródy János versenyen kívül indult a Müller Péter Sziámi AndFriends dalpályázatán
Bródy János versenyen kívül indult a Müller Péter Sziámi AndFriends dalpályázatán

A versengést februárban hirdették meg, az eredményhirdetésre a Dürer Kertben tartandó koncert alkalmával kerül sor.

A zenekar a nyárindító koncertre rengeteg meglepetéssel készül: elővettek sok régi Sziámi-dalt, valamint a legjobb URH- és Kontroll Csoport-dalokat is előadják. A koncert nem csak múltidézés, hanem a legújabb dalok bemutatója is egyben. A zenekar végigjárta az ország kisebb-nagyobb városainak színpadjait tavasszal, és most Budapesten is előadja több mint kétórás műsorát a fővárosi közönségnek. Meglepetésekben bővelkedő koncertet ígér Müller Péter Sziámi, meghívták vendégként Bárdos Deák Ágit (Kontroll Csoport) is, és feltűnik az esemény plakátjain a titokzatos szülői és tanári (ének)kar…

"Szeretni még" – Müller Péter Sziámi AndFriends koncert - a legjobb Sziámi-, URH- és Kontroll Csoport-dalokkal
2017. május 12., péntek, 19.00, Dürer Kert
Előzenekar: Azur


 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek