Budapestre jön a csak lányokból álló metalcore csapat Tokióból

2025/11/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Szigeten is fellépő Hanabie. első önálló budapesti bulijára készül november 23-án, a Dürer Kertben. A fotó ne tévesszen meg senkit: kislányos megjelenésük ellenére kőkeményen tolják a súlyos riffeket.

Budapestre jön a csak lányokból álló metalcore csapat Tokióból

A Hanabie. 2015-ben alakult Tokióban, egy középiskolai klubfoglalkozáson, a csapat tagjai pedig azóta egyre nagyobb hullámokat vernek zenéjükkel. A Yukina, Matsuri, Hettsu és Chika alkotta banda az elmúlt évek alatt egy olyan erővé fejlődött, amivel igen is számolni kell: a sulis imidzsük ellenére zenéjük az erőteljes kiáltások, a súlyos riffek és az egyedi japán hangulat kemény elegye. A Pardon Me, I Have To Go Now című slágerüket több mint 8,3 millióan nézték meg YouTube-on, TikTok-on pedig további 5 millióan.

A Hanabie. tavaly decemberben adta ki legújabb, Bucchigiri Tokyo című EP-jét, amely ismét bizonyíték dinamikus hangzásukra és jellegzetes stílusukra.



A zenekar 2023-ban kezdett a tengerentúlon is koncertezni, 2024 augusztusában pedig történelmet írtak, ugyanis ők voltak az első japán nők, akik a Lollapalooza nagyszínpadán játszottak Chicagóban. A gyorsan növekvő nemzetközi rajongótáborral bíró Hanabi. bizonyára Európában is lelkes fogadtatásra talál majd.

Hanabie., Dürer kert

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek