Burai Krisztián, Király Viktor és a Ponyvaregény – mi a közös bennük?

2019/07/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az, hogy július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezik meg Budapest legújabb szabadtéri színházában, vasárnap pedig szabadtéri mozivásznon vetítik le a Ponyvaregényt a szervezők.

 Burai Krisztián, Király Viktor és a Ponyvaregény – mi a közös bennük?
Budán új nyári színház várja az érdeklődőket, méghozzá a volt csillebérci úttörőtábor területén. A gyönyörű, fákkal körülvett, természetközeli színpad azonban komoly meglepetéseket tartogat: a retro helyszín ellenére a legmodernebb színháztechnikák kerültek felszerelésre, így olyan nagyporodukciók is “beférnek”, melyek általában csak a fesztiválszínpadokon szoktak előfordulni.
Július 12-én, pénteken este Burai Krisztián és G.w.M. adnak közös nagykoncertet, amely zenei történetük során most előszőr fordul majd elő. Mindkét produkció önálló koncertettel és nagyyenekarral lép színpadra. Ebből a számból kiderül, mit takar a rövidítés...
Július 13-án ugyanaezen a nagyszínpadon Király Viktor ad önálló és meglepetésekkel tarkított szuperkoncertet, a nyár folyamán csak itt látható az énekes ilyen jellegű önálló produkcióval. 
Július 14-én éjjel pedig kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház. Végre újra van hol mozizni a szabad ég alatt!... Nem is akármilyen filmet lehet majd az ország legnagyobb szabadtéri mozivásznán végignézni: a Ponyvaregényt veszik elő a szervezők.
A Budai Szabadtéri Színház egész nyáron közel 50 programot kínál, melyből 10 este a kertmozizás jegyében telik majd. A színház vezetősége nem “csak” mozivetítésként jellemzi ezeket az estéket, a helyszín adottságai miatt inkább mozi-pikniknek szeretik nevezni, hiszen ez az a környezet, ahol tényleg egészen más élményt okoz a filmnézés is.
Budai Szabadtéri Színház, Csillebérc, nyár, Király Viktor, Burai Krisztián és G.w.M.

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek