Caro Emerald önálló nagykoncerttel tér vissza Magyarországra

2018/01/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Három hazai fesztivál-fellépése után Caro Emerald végre első önálló koncertjét adja a magyar rajongóinak 2018. február 26-án a Budapest Arénában.

Caro Emerald önálló nagykoncerttel tér vissza Magyarországra

Az idén 37 éves énekesnő Caroline Esmeralda van der Leeuw néven született és egész életében erre a pályára készült; 2005-ben szerzett diplomát jazz énekesként az Amszterdami Konzervatóriumban. Közismert kiemelkedő előadásmódjáról amelytől, már pár perc után a közönsége is tűzbe jön.

2007-ben felajánlották neki, hogy készítsen egy demó felvételt. Élt a lehetőséggel és felvette a Back It Up című dalát.

Amikor egy évvel később előadta a dalt egy helyi holland tévéműsorban, a nézők elárasztották e-mailjeikkel és telefonhívásaikkal a szerkesztőséget, mindenki tudni akarta, ki ez a csodálatos hölgy a fülbemászó szerzeményével. A szám kis költségvetésű YouTube videója ugyanilyen hatást ért el, mindenki rögtön arra volt kiváncsi, hol tudná megvásárolni Caro Emerald zenéjét.

A nagylemez ugyancsak első helyen nyitott az eladási listán és 6 héten belül platina státuszt ért el. 30 héten keresztül őrizte #1 helyét, amellyel megdöntötte Michael Jackson Thriller rekordját és több mint 260.000 példányban kelt el az első évben csak Hollandiában.

Miután akkor még csak abból az egyetlen dalból állt a repertoár, így Caro és csapata elkezdett dolgozni a bemutatkozó albumon. A 40-es és 50-es évek zenéi és filmjei által ihletett anyag izgalmas, rendkívül szerethető 12 vadonatúj nótával, Deleted Scenes From The Cutting Room Floor címen jelent meg 2010-ben. A lemez tökéletes elegye a ballroom jazz, a tangó, valamint a groovin’ jazz hangzásnak, némi mambó behatással, amitől úgy szól, mint ha Hollywood aranykorában vették volna fel. A füstös ritmusok, a fülbemászó dalok és az egyedi előadásmód azóta már Caro Emerald védjegyévé váltak. Az album kirobbanó siker volt. Míg első dala 2009 nyarának legnagyobb holland slágere volt, a következő kislemez, A Night Like This már rögtön első helyen kezdett 2010 januárjában.

Az anyag tucatnyi európai országban is megjelent hasonló sikereket elérve, mára közel másfél millió példány kelt el belőle. Caro és csapata számtalan holland és nemzetközi díjat nyert, valamint szinte minden nagyobb európai rádió- és TV műsorban szerepeltek.

2013 májusában jelent meg második lemezük The Shocking Miss Emerald címmel, amely megismételte elődje nemzetközi sikerét, többek között az angol slágerlistán is rögtön az első helyen kezdett. Miközben folyamatosan turnézott Európában Caro és csapata, igyekeztek a lehető legtöbb időt fordítani új dalok és ötletek rögzítésére harmadik anyagukhoz, amely idén tavasszal egy EP formájában látott napvilágot Emerald Island címmel.

 

A koncertre kizárólag ülőjegyek vásárolhatók egy afféle színházi jellegű nézőtér kialakításban.

Caro Emerald, nagykoncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Egy kulturális merénylet igaz története

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.

Megveszel egy koncertjegyet – és kapsz mellé egy egész fesztivált

Július 24-én a veszprémi Gyárkertben a Thievery Corporation ad koncertet, néhány perc sétára pedig a Veszprémi Utcazene Fesztivál zajlik majd, ahol színpadok, utcazenészek, örömzenélések és hajnali találkozások várják azokat, akik nem akarják, hogy az éjjel véget érjen.
Új koncertek