David Bowie utolsó albumának zenekara Budapestre jön

2016/11/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A januárban elhunyt ikon utolsó albumán egy, a jazz világában már jól ismert négyes, a Donny McCaslin Quartet szolgáltatta a zenei alapot. November 4-én a Müpában a nemrég megjelent új lemez dalai mellett biztosan felcsendül majd néhány jól ismert Bowie-dal is.

David Bowie utolsó albumának zenekara Budapestre jön

 

McCaslin a ’80-as években tűnt fel először a profi jazz világában a vibrafonos Gary Burton mellett, akivel 4 évig turnézott a világ körül. Egyébként McCaslin édesapja maga is elismert vibrafonos volt. Ezek után olyan formációknak volt tagja, mint Gil Evans nagyzenekara és a Steve Gaddet is soraiban tudó, fusion-zenét jásztó Steps Ahead, ahol Michael Brecker helyére került. Közben pedig kidolgozott egy olyan saját stílust, amely egyszerre volt közérthető, de kiszámíthatatlan: első tíz szólólemezén egyedül a megjósolhatatlanság volt megjósolható. Minden korongon más felállású zenekarral játszott, így minden album kicsit új hangzással gazdagodott, ezzel bizonyítva McCaslin képességét a folyamatos megújulásra. A számokon egyszerre érződnek a nagy elődök, mint Herby Hancock, Herb Pomeroy vagy épp Billy Pierce hatása, és a kortárs zenésztársak – Aphey Twin vagy Skrillex – befolyása. „Nagyon szeretem azokat a hangzó textúrákat, melyeket ezekben a zenékben hallhatunk” - mondja McCaslin a modern elektronikus tánczenéről.

Az október 14-én megjelent Beyond Now című albumra két korábbi David Bowie-szám - az 1977-es Warszawa és az 1995-ös A Small Plot of Land - átdolgozása is felkerült. Bowie és McCaslin kapcsolata akkor kezdődött, amikor előbbi zenekart keresett aktuális lemezének felvételéhez, és közös barátjuk, a zeneszerző Maria Schneider McCaslint és kvartettjét ajánlotta. Így joggal számíthatunk rá, hogy a november 4-i koncerten a Müpában is elhangzik a legenda tiszteletére egy-két ikonikus Bowie-nóta.

 

Donny McCaslin Quartet

2016. november 4. péntek, 20:00 

Fesztivál Színház

 

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek