Depresszió: egy taggal kevesebb lett a zenekarban

2017/02/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Hét év után különváltak a sampleres Pálffy „SODA" Miklós és a zenekar útjai. A dologról diplomatikusan csak úgy nyilatkoztak, " szakmailag eltávolodtunk egymástól ". Helyére nem kerül más, egyelőre megmaradnak a négyesnél.

Depresszió: egy taggal kevesebb lett a zenekarban

A zenekar körüli történésekre mindenz nem nagyon nyomta rá a bélyegét, robognak előre ezerrel, meghazudtolva ezzel saját elnevezésüket :)

Az ősszel megjelenő nagylemez előzeteseként megérkezett A kés hegye című dal és a hozzá készült videoklip.

A megjelenéshez turné is kapcsolódik, ami március 3-án indul Gödöllőn. Ezt követően Sopronban, Gyöngyösön, Jánosházán, Nyíregyházán, Kazincbarcikán, Szentesen, Székesfehérváron, Dunaszerdahelyen, Kaposváron és Keszthelyen mutatja be a régi-új felállású zenekar a friss műsorát, valamint A kés hegyét. Az országjárás legnagyobb koncertjére május 13-án kerül sor a budapesti Barba Negra Trackben.

A koncertsorozat vendége a Kies lesz, különleges vendégként pedig a Rómeó Vérzik is csatlakozik majd hozzájuk 4 állomás erejéig.

További jó hír, hogy A folyamat zajlik... után a napokban Az ébredés útján, valamint a Vízválasztó című albumok is aranylemez státuszt értek el.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek