DIÓTÖRŐ: Egy színpadon a világhírű Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett ifjú tehetségei

2016/11/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Formabontó és különleges előadás-sorozattal készül az idei ünnepi szezonra a Győri Balett: ’DIÓTÖRŐ az Arénákban’ címmel, csak 3 alkalommal, 3 vidéki nagyvárosunkban lesz látható röviddel karácsony előtt az a szuperprodukció, amelyet ifj. Harangozó Gyula (koreográfus-rendező) álmodott színpadra a Győri Balett társulatával.

DIÓTÖRŐ: Egy színpadon a világhírű Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett ifjú tehetségei

A mai kor igényei szerint átformált klasszikus balett igazi kuriózumként tör be a számos Diótörő előadás közé, egyrészt, mivel a rendező tudatosan a jelen kor igényeire formálta a darab látványvilágát, így a gyerekek nem csak a régmúlt figuráival és játékaival találkozhatnak, hanem a 21. század számukra ismerős vívmányai is visszaköszönnek majd a színpadról, a történetet pedig artisták és bűvészek produkciója is színesíti. A darab másik különlegességét az adja, hogy a szervezőknek sikerült egy olyan világklasszist is maguk mellé állítani, mint a Moszkvai Bolsoj Balett társulata. Két fiatal és nagyon tehetséges szólistájuk, Darja Hohlova és Artemij Beljakov vállaltak szerepet a Győri Balett Diótörőjében, nem kis presztízst kölcsönözve ezzel az előadás számára.

De nem csak nagy nevek, hanem a jövő tehetségei is rivaldafénybe állhatnak, hiszen a klasszikus karácsonyi balett arról is nevezetes, hogy sok szerepet hagyományosan gyerekek táncolnak. A gigantikus produkcióban a Moszkvai Bolsoj Balett szólistái és a Győri Balett táncművészei mellett összesen 34 fiatal táncos – 6 fiú és 28 lány – lép majd a színpadra, mindannyian a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola növendékei. A gyerekek már most napi 3 órát próbálnak, és nem kis izgalommal várják, hogy decemberben a nagy nevekmellett ők is eltáncolhassák az egerek, a pillangók és a denevérek szerepeit Győrben, Debrecenben és Veszprémben. A gyerektáncosok részére természetesen egy életreszóló élmény és tapasztalat lehet, hogy már most, karrierjük kezdetén részt vehetnek egy ekkora volumenű előadásban.

A családi produkció jó ügyet is szolgál: a debreceni előadás jegybevételéből a szervezők a debreceni székhelyű ’Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány’ munkáját is támogatják.

Egy másik Diótörő-előadásról itt írtunk:

Nincs karácsony Diótörő nélkül! És ez nem egy szokványos előadás lesz...



 

 

Szólj hozzá!


Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Visszatért a zene a Borfesztiválra

Volt idő, amikor a Budapest Borfesztiválon a poharak csendülése jóval hangosabban szólt, mint az élőzene. Az elmúlt években azonban lépésről lépésre visszahódította magának a zene a Budavári Palota teraszait, az idei, 35. fesztivál programját nézve pedig már nyugodtan kijelenthető: szeptember 9. és 12. között nemcsak kóstolni,...

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...
Új koncertek