A Zene Háza pincéjében (-2. szint) található a Handóm, amely nemrég komoly ráncfelvarráson esett át. Ha volt még szerencséd a Planetárium üléseibe süppedve hagyni, hogy beszippantson a kupolára vetített Univerzum, akkor ezt újra átélheted ezen a helyen, csak nem feltétlenül csillagokat nézegetsz, hanem sok minden mást: minden hónap első szerdáján premier!  Eddig vagy 30 félórás kisfilmet mutattak be itt, ahol a hangrendszer képes a hangokat három dimenzióban forgatni, a képet pedig 360 fokban vetítik, miközben hanyatt fekszel a babzsákokon, és próbálsz nem szédülni.

Az egykori Planetáriumot nem csak a csillagokkal, de a Pink Floyddal is össze tudjuk kapcsolni: egyrészt annak idején volt egy, a zenekarhoz szintén kapcsolódó diaporáma vetítés a kupolában, másrészt a jó kis magyar Pink Floyd-tribute, a Keep Floyding zenekar is adott ott egy koncertet, amit a Goldlaser csapata turbózott fel fényjátékával. (Amúgy, ha valaki nem tudja, mi a fene az a Planetárium, vagy nagyon is, és szívesen hallana felőle, az Ingában a napokban volt egy beszélgetés, amely a népligeti intézmény történetének eredt a nyomába, reméljük, nemsokára felkerül a beszélgetés a videómegosztóra is.)

Látható, hogy a téma/zene felettébb inspirálja ezeket a különleges helyeket, sőt: a The Dark Side of the Moon már a megjelenésekor kapcsolódott a kupolaszerű terekhez. 1973. február 27-én az EMI Records sajtótájékoztatót tartott a Pink Floyd új albumának bemutatására a Londoni Planetáriumban. Bár a planetárium kupolája akkoriban csak csillagokat, csillagképeket és a kozmosz képeit tudta megjeleníteni a zene alatt, az esemény példátlan sikert aratott.

Az 1973-as album megjelenésének 50. évfordulója alkalmából készült produkciót a kanadai Hubblo stúdióval kötött együttműködés keretében mutatják be, ami egy újabb mérföldkő a Magyar Zene Háza nemzetközi jelenlétében.

Ötven évvel később – az ikonikus album előtt tisztelegve, és a technológia hatalmas fejlődésének köszönhetően – teljes körű dóm-élményként, lenyűgöző audiovizuális utazás formájában tér vissza a rocktörténet egyik legjelentősebb remekműve.

Amúgy kinek és milyen élményt adhat a Hangdóm új műsora?

A pinkfloydosoknak a zene nyilván semmi újat nem mond, de nekik is komoly impulzust jelenthet, mert az egész albumot újrakeverték a dómterekre jellemző térhatású hangzással, így a régi rajongók új formában, surround-hangzású környezetben fedezheti fel újra az ikonikussá vált, generációkat inspiráló lemezt. A Pink Floydnak is volt ehhez pár szava természetesen:  lelkesen fogadták az alkotók koncepcióját, hogy a vetítés az album zenei anyagát az űr lenyűgöző képeivel és szürreális animációkkal állítsa párhuzamba. A vetítés tíz részre oszlik, a számok időrendi sorrendjét követve, saját tematikával. Némelyik futurisztikus hangulatot áraszt, míg mások nosztalgikus utalások a Pink Floyd vizuális ikonográfiájára.

Aki meg nem ismeri igazán a zenét, csak a képi világ vonzza be a Hangdómba, az garantáltan nem a Zene Házában fogja utoljára meghallgatni a The Dark Side of the Moont...

Az élmény mindenki számára magával ragadó: olyan térhatású hangzás és látványvilág, amely túlmutat a valóságon, és messze túlszárnyalja a kétdimenziós élmények határait. A vetítés előtt elhangzott a figyelmeztetés, hogy aki érzékeny a forgásokra, villogásokra, annak néha majd be kell csukni a szemét – és mivel én pont ilyen vagyok, eképpen is jártam el. De a fennmaradó időben a babzsákon hanyatt fekve zuhantam bele az újabb és újabb képekbe, farkasszemet nézve az asztronautával, vagy lebegve az űrben, esetleg driftelve  Holdon...

A vetítés 40 perces, s ha már ott vagy – ugyanezen a szinten megleled őket –  ne hagy ki ezeket sem:

***

Ráadás: Alan Parsons így mesél az ikonikus album felvételéről:

"A legtöbben emlékeznek az órákra, amelyek a „Time” című dalban szólalnak meg... Az órák ketyegését egy antikváriumban vettem fel, ami elég közel volt az Abbey Roadhoz. Nagyon jó volt a választék, csak rá kellett vennem a bolt főnökét, hogy állítsa le az összes órát. Aztán mindegyiket külön-külön felvettem, mind a ketyegést, mind az óraütést. Aztán a stúdióban többsávosra vettük őket, és mindegyiket együtt "ketyegettük", majd végül egyszerre ütöttek. Ezt könnyű megcsinálni egy többsávos felvételen, de a mai világban még egyszerűbb lett volna, ha csak minden egyes hangot veszünk, és úgy állítjuk össze, hogy egyszerre történjen.

Számos más effekt is volt. Például a »Money« című számban a loop effekt. Csak összegyűjtöttünk néhány különböző hangot, egy zacskó pénzt dobtunk az asztalra, pénzt dobáltunk a levegőbe. Papír széttépése, ami a pénz széttépését sugallja. Az egyik hang pl. egy telefonközpont hangja volt. Teljesen független a pénztől, de ez van. Mindegy, ezt a hét mintát kellett folyamatos hurokká alakítanunk. A dal nagy része egy ütemben hét ütésből álló, 7/4-es ütemben szól, ami nagyon szokatlan."

♥♥♥