Ed Sheeran nagy barátja nemsokára az MVM Dome-ban lép fel

2024/02/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A franciaországi Rennes-ben kedden elkezdődött James Blunt idei európai turnéja. A világhírű brit dalszerző-előadó március 5-én a budapesti MVM Dome-ban ad koncertet.

Mit gondol James Blunt a zenészekről?

Tudtad?
A 50. születésnapját ezen a héten ünneplő zenész a Bristoli Egyetemen végzett, tanulmányai után a katonai pályát választotta: 1997-től tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban fél évig páncélos felderítő volt a NATO békefenntartó egységénél, ott írta No Bravery című dalát.

James Bluntnak 2008, 2014, 2018 és 2022 után a mostani lesz az ötödik koncertje Magyarországon, legutóbb a VeszprémFest keretében lépett fel hazánkban.

Az énekes március végétől az Egyesült Királyságban koncertezik, április 9-én és 10-én a londoni Royal Albert Hallban lép fel. Május végétől ismét európai állomások következnek, ősszel pedig Dél-Afrikában és Ausztráliában zenél.

A mostani turné a tavaly októberben megjelent, Who We Used to Be című új albumát népszerűsíti.

 


  

Nemrég interjút adott a The Guardniannak, ebből kiderült, hogy  Ed Sheeran közeli barátja, egyúttal a keresztapja Blunt legidősebb fiának. A barátságuknak "köszönhető" a Sheeran jobb szeme alatt található kétcentis heg is, amelyet akkor szerzett, amikor ő és Blunt páncélban, kardokkal küzdöttek meg egymással még 2016-ban, András herceg házában. Sheeran sokszor áradozott arról, hogy barátja zenéje milyen nagy hatással volt rá: Blunt 2004-es Back to Bedlam című, áttörést hozó albumát - amelyen a You're Beautiful és a Goodbye My Lover című népszerű dalok szerepeltek - is lejátszotta, miközben felesége 2020-ban első gyermekükkel vajúdott. A Bluntról tavaly készült dokumentumfilmben, a One Brit Wonderben Sheeran "nemzeti kincsként" jellemezte őt.

 

 

Azt nem mondjuk, hogy hajrá, kismamák, gyertek vajúdni az MVM Dome-ba, de ha Sheeran ilyen sokra tartja őt, akkor március 5. elég jó estének ígérkezik :)

 




  

James Blunt, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek