Egy albérletben született meg két nap alatt a legendás album

2019/12/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A már meglévő ötletekből mindössze két nap alatt született meg Cseh Tamás első, Másik Jánossal és Bereményi Gézával készített nagylemeze. Az 1977-es, legendás Levél nővéremnek albumról, annak készültéről mesél a Kossuth-díjas dalszövegíró január 16-án, Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol a teljes lemezt is meghallgathatja a közönség.

Fotó:John-Mark Smit/Pexels

A Levél nővéremnek volt az első lemeze a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpárosnak.

"Tamásnak már egy ideje mondtam, hogy jó lenne, ha valakivel duettben énekelne – emlékezett vissza Bereményi Géza. "Megfogadta a tanácsomat, és egy nap bemutatta Másik Jánost. Így hármasban találkoztunk Tamás Bródy Sándor utcai albérletében, ahova már Tamás hozott kész dalokat, János is ötleteket, és én is szövegekkel érkeztem. Ezen a napon a lemeznek több mint a felét összeraktuk. Szükség volt még a dalok közötti prózai részekhez zenére, amit Tamás elkért Novák Jánostól. Villámgyorsan lehetett szövegeket írni rá. Két napra rá újból találkoztunk, ezúttal az én albérletemben, és sok ott született improvizációs részt felhasználva befejeztük az albumot."

A dalszövegíró további részleteket mesél január 16-án Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben. A közönség végighallgathatja kiváló hangzásban a teljes albumot Bereményi Gézával, akivel aztán Horváth Gergely, a Klasszik Rádió műsorvezetője beszélget.

 

 

Lemezjátszó, Hangfoglaló, Bereményi Géza, Cseh Tamás, Levél nővéremnek

 

 

Szólj hozzá!


Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Miért lesz ez a Sziget más, mint a többi?

Hiába voltak nagy nevek, a Sziget az elmúlt években elveszítette azt, ami miatt igazán számított. A tulajdonosváltással most nem a lineupot...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Analog Music Hall: a Hardline lesz a headliner a hosszú hétvégén

Május 2-án ismét Budapesten lép fel a Hardline: a tavalyi, jó hangulatú koncert után Johnny Gioeli és csapata újra az Analog Music Hall színpadán játszik. Az este vendége a bolgár Sevi lesz.

Már kasszasiker az új Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Új koncertek