Egy cigi szex után?

2019/03/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Cigarettes After Sex két éve nálunk is bemutatta cím nélküli, debütáló lemezét az A38 Hajón, tavaly pedig a Szigeten is láthattuk őket, most azonban már készülő, friss dalaikkal vágnak neki újabb turnéjuknak, június 9-én érkeznek az Akvárium Klubba.

Egy cigi szex után?

A Greg Gonzalez dalszerző-gitáros-énekes vezette formáció Texasban alakult. A frontember eredetileg az el pasoi egyetemen tanult zeneszerzést, ám hamar elváltak útjai az iskolával, ahonnan Brooklynba költözött. Itt egy művészmoziban kezdett el dolgozni, Kieslowski vagy Antonioni klasszikusai pedig saját bevallása szerint is hatalmas inspirációt jelentettek számára, ahogy a Twin Peaks álomszerű zenéje is. A zenekart itt érte a nagy áttörés is: a Nothing’s Gonna Hurt You Baby című dalukat felkapta a YouTube ajánlórendszere és szinte minden videónál őket ajánlotta, milliós nézetséget hozva ezzel a zenekarnak.

A siker szerencsére nemcsak erre az egy számra szólt és 2017-ben megjelent címnélküli lemezükkel már Európán át egészen Ázsiáig eljutottak. Legutóbb tavaly jelentkeztek a Neon Moon című dallal, de a hírek szerint már az idén ősszel érkező új lemezükön dolgoznak. Teltházas, A38-as lemezbemutató koncertjük és Sziget fesztiválos fellépésük után most ismét klubkoncerten láthatjuk őket és élhetjük át együtt ezt a sötét, álomszerű lebegést június 9-én, az Akvárium Klubban.

Cigarettes After Sex, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek