Egy kis élő zene a Balatonnál és a Dunakanyarban

2020/08/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar rendhagyó módon több nyári programmal is készül közönségének Budapesten és vidéken is. Aki a karantén után élőben szeretne találkozni az együttes tagjaival, a Balatonnál vagy éppen a Dunakanyarban megteheti.

Fotó: Tooth Gabriella

Újra lesznek ingyenes Térzene koncertek Esztergomban, Biatorbágyon és Piliscsabán. Duóik és trióik többek között Schubert, Beethoven, Mozart, Chopin, Csajkovszkij és Bach műveivel készülnek.

A zenekar számára mindig ünnep a közönséggel való személyes találkozás; évek óta rengeteget tesznek azért, hogy erre ne csak a hangversenytermekben legyen lehetőség. Épp ezért folytatják ingyenes közösségi koncertjeiket – újabb gyönyörű helyszíneken Magyarország-szerte. Barokk együttesük fellép az apró Balaton-felvidéki falu, Vászoly római katolikus templomában, majd a Dunakanyarba és a Balaton déli partjára is ellátogatnak: Kismaroson és Siófokon is zenélnek. Folytatják Zsinagógakoncertjeiket is három helyszínen: a klasszicista stílusú nagykanizsai, az elvarázsolt hangulatú bonyhádi, és a szépséges mátészalkai zsinagógába is ellátogatnak, melynek felújítását maga a hollywoodi filmsztár, Tony Curtis támogatta.

A pontos kezdési időpontokról és programokról itt lehet tájékozódni.

A Térzene programsorozat az EMMI kultúráért felelős államtitkárságának támogatásával valósul meg.

 

Budapesti Fesztiválzenekar, BFZ, Térzene, ingyenes koncertek

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek