Egy nagybeteg kislánynak gyűjt a Kormorán együttes

2017/02/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Jótékonysági koncertet ad a Kormorán együttes február 17-én a Stefánia palotában: a folk-rock csapat a bevételt a Herman Ottó Általános Iskola 12 éves tanulója, Csighy Alexandra számára ajánlja fel, akinek betegsége miatt csontvelő transzplantációra lesz szüksége az év első felében.

Egy nagybeteg kislánynak gyűjt a Kormorán együttes

Koltay Gergely, a zenekar vezetője azt nyilatkozta, az együttes kötelességének érzi, hogy segítsen.

Mint fogalmazott: "nem az a pár ezer forint fogja meggyógyítani Alexandrát, amit összegyűjtünk, hiszen nagyon jó orvosaink vannak, kiváló a hazai egészségügy, hanem az a szeretet, amit kap azoktól, akik eljönnek a koncertre".

Hozzátette, akik eljönnek a rendezvényre, azt a reményt erősítik, hogy Alexandra előtt egy csodálatos életút áll.

Szenes Gyöngyi, a koncert főszervezője elmondta, hogy a kislány tavaly októberben nagyon súlyos állapotba került, az életéért küzdöttek és akkor született meg ennek a fajta segítségnyújtásnak az ötlete. A koncert teljes bevétele a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványon keresztül jut el Alexandrához és a családjához.

Koltay Gergely szerint a február 17-i koncerten eljátszanak minden régi dalt, amelyet szeret a közönség, és azokat is, amelyek tavaly csendültek fel először a zenekar negyven éves jubileumi koncertjén.


 

 

Szólj hozzá!


Lóci kérdez

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...

CityRocks: a 350 fős rockzenekar most azokat keresi, akik még csak a saját próbatermüket töltik meg

Két hete még 350 zenész játszott együtt a Balaton partján, szeptemberben viszont jóval kisebb lesz a színpad és sokkal nagyobb az egyes zenekarokra jutó figyelem. A CityRocks ötödik alkalommal rendezi meg könnyűzenei tehetségkutatóját Szegeden – és bár maga a műfaj az elmúlt évtizedekben erősen összenőtt a televíziós...
Új koncertek